Légiósok: Holman Dávid visszatért a Fortuna Ligába

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2022.02.13. 15:21
null
Holman Dávid 267 nap után lépett újra pályára a Fortuna Ligában (Fotó: skslovan)
Holman Dávid, a pozsonyi Slovan játékosa 267 nap után visszatért a Fortuna Ligába.

A 28 éves magyar játékos súlyos térdsérülés után, 267 nap elteltével játszott ismét bajnoki találkozón, a Slovan–Szenyice (5–0) találkozó 85. percében amintegy 3000 néző nagy tapssal köszöntötte.

Holman tavaly májusban a sérülése előtt góllal járult hozzá csapat győzelméhez aTrencsén elleni bajnokin, és kis híján góllal is tért vissza: Weiss átadása után lövésre szánta el magát, de avendégek kapusa, Ravas megfogta alabdát.

„Igen, közel voltam. Alegfontosabb azonban, hogy visszatértem, és hogy győzött acsapat. Szerettem volna tíz perccel többet játszani, de lépésről lépésre kell haladnom. Még ajátékvezetőnek is mondtam, aki nem hosszabbított semmit, hogy segíthetett volna nekem még három perccel, mert szerettem volna még játszani – mondta mosolyogva amagyar játékos. – Sokat hagytam ki, de napról napra erősebbnek érzem magam. Bízom benne, hogy egyre több játéklehetőséghez jutok. Megteszek mindent érte.”

ASlovan hétpontos előnnyel vezeti aFortuna Ligát, a második helyen álló Nagyszombat egy meccsel kevesebbet játszott.

Legfrissebb hírek

Luis Enrique: Nagyon hatékonyak voltunk

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Kleinheisler László a csapat nélküliek ásza

Labdarúgó NB I
2026.09.09. 14:21

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
2026.09.06. 13:40

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
2026.09.05. 23:57

Felső sarkos gólokkal került nagy előnybe a Celtic, a Bodö/Glimt szintén háromszor talált be a BL-playoffban

Bajnokok Ligája
2026.08.19. 23:02

BL-selejtező: a Slovan 94. perces góllal nyert Svédországban, a Sparta Praha legyőzte a Lyont

Bajnokok Ligája
2026.08.04. 22:15

Kétgólos előnyt szerzett a Slovan a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2026.07.21. 19:59