Dánia: Christian Eriksen ott szeretne lenni a katari vb-n

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.04. 19:39
null
Eriksen ott szeretne lenni a katari vb-n (Fotó: AFP)
Töménytelen mennyiségű jókívánságot és virágot kapott az emberektől Christian Eriksen, miután életmentő beavatkozáson esett át. A dán labdarúgó kedden a Twitter-oldalán tett közzé egy interjút, amelyben köszönetet mondott az őt támogatóknak, valamint azt is elárulta, ott szeretne lenni a 2022-es katari világbajnokságon.

 

Június 12-én a Dánia–Finnország Eb-csoportmeccs első félidejében Eriksen összeesett a pályán, szívét defibrillátorral indították újra. A futballistát az életmentő beavatkozás után kórházba szállították, ahol hat napot töltött, szívritmus-szabályozót kapott, majd hazatért.

A jelenleg szabadon igazolható, az Interrel nemrég szerződést bontó klasszis elmondta, rengeteg támogatást kapott az emberektől.

„Elképesztő érzés volt, hogy ilyen sok ember gondolt rám. Rengetegen írtak és küldtek virágot. Nagyon sok emberre hatással volt az esetem, és ők úgy érezték, a tudtomra kell adniuk, hogy támogatnak – vallotta meg Christian Eriksen. A kórházban egyfolytában mondták, »ismét virágot kaptál«. Furcsa volt, mert nem gondoltam, hogy az emberek virágot küldenek majd.”

„Ezek a jókívánságok nagy segítségemre voltak. A mai napig írnak az emberek a világ minden tájáról. Akinek csak tudtam, személyesen mondtam köszönetet. Az orvosoknak, a csapattársaimnak és a családtagjaiknak is. De minden szurkolónak – akik levelek, virágok és e-mailek ezreit küldték – köszönöm, ti is segítettetek túljutni ezen.”

Eriksen elárulta, az a célja, hogy ott legyen a katari világbajnokságon. Az orvosok szerint nincsen akadálya, hogy folytassa futballkarrierjét, de összeesése óta nem játszott hivatalos mérkőzésen, s jelenleg klubja sincsen, hiszen szívritmus-szabályzóval nem játszhat a Serie A-ban, így közös megegyezéssel szerződést bontott a milánóiakkal.

A 29 éves középpályás azt is elmondta, nem fél attól, hogy ismét szívleállása lesz.

Eriksen 2005 és 2008 között játszott az Odensében, ahonnan az Ajaxba igazolt, s ott mutatkozott be felnőttcsapatban. 2013-ban a Tottenham Hotspurhöz szerződött, ahonnan 2019-ben távozott és írt alá az Internazionaléhoz, amellyel olasz bajnok lett az előző idényben.

Legfrissebb hírek

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
2026.02.03. 11:12

Dupla mesterhármas: Dánia a férfi kézilabda vitathatatlan bajnoka, Gidsel szülőhazájában dicsőült meg

Kézilabda
2026.02.02. 10:47

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

Most már biztos: a dánok klasszisának véget ért a kézilabda Európa-bajnokság

Kézilabda
2026.01.19. 20:18

Véget érhetett az Eb a nyáron Veszprémbe igazoló dán klasszisnak

Kézilabda
2026.01.19. 10:19

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29

Franciaország végig vezetve győzte le Dániát, elődöntős a női kézi-vb-n

Kézilabda
2025.12.10. 22:33

Női kézilabda-vb: magyar bírópáros vezeti a dán–francia negyeddöntőt

Kézilabda
2025.12.10. 12:51
Ezek is érdekelhetik