Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

ELSŐ ÍZBEN RENDEZNEK skandináv rangadót a Nemzetek Ligája A-ligájában, Norvégia Dániát látja vendégül. A sorozatban eddig legfeljebb északi rangadóról beszélhettünk, arról is csak egy ízben, a 2020–2021-es kiírásban, amikor Dánia és Izland egy csoportba került. Ami azt illeti, a skandináv régió eddig alig képviseltette magát az NL legmagasabb szintjén, a korábbi négy kiírásban a dánokon (három szereplés) kívül csak a svédek szerepeltek itt, ők is csak egyszer (2020–2021).
Norvégia tehát újonc, az elmúlt időszakban mutatott teljesítményét figyelembe véve azonban korántsem a futottak még kategóriába sorolandó. Staale Solbakken csapata nemcsak a vb-selejtezőn, hanem a világbajnokságon is kiválóan játszott (a „nagy evezések” mellett Brazília búcsúztatása a legemlékezetesebb pillanata), végül szoros meccsen maradt alul Angliával szemben a nyolc között. Dánia meglepetésre nem jutott ki az észak-amerikai tornára, pedig a keret minősége alapján joggal lehetett rá számítani – hogy mást ne mondjunk, az NL előző kiírásában a későbbi győztes Portugáliával szemben csak hosszabbítás után esett ki a negyeddöntőben.
Norvégia és Dánia tehát először találkozik a sorozatban, ám eddig 86 alkalommal játszott egymással, és a dánok fölényesen vezetnek az összesített mérlegben: 52 győzelem, 22 norvég siker és 12 döntetlen. A házigazdáknál Alexander Sörloth sérülés miatt nem játszhat, de a legnagyobb nevek közül Martin Ödegaard, Erling Haaland és Sander Berge is bevethető. A dánoknál Andreas Christensen combsérülést szenvedett a Barcelona–Sevilla meccsen, és hosszabb kihagyás vár rá, míg Kasper Schmeichel visszavonulása után egyelőre folyik a verseny a kapusposztért – jelenleg a West Ham United légiósa, Mads Hermansen tűnik a legesélyesebbnek.
A-LIGA
A1-CSOPORT
1. forduló. Szeptember 25., szombat
20.45: Olaszország–Belgium
20.45: Törökország–Franciaország
A2-CSOPORT
1. forduló. Szeptember 24., csütörtök
20.45: Hollandia–Németország
20.45: Szerbia–Görögország
A3-CSOPORT
1. forduló. Szeptember 26., szombat
20.45: Anglia–Spanyolország
20.45: Csehország–Horvátország
A4-CSOPORT
1. forduló. Szeptember 24., csütörtök
20.45: Portugália–Wales
20.45: Norvégia–Dánia

Paksi hapsik – Thury Gábor jegyzete

Vay Ádám a dán élvonalba szerződött





