Aranylabda: Lewandowski megkaphatja a 2020-as díjat? Nincs kizárva!

CS. M.CS. M.
2021.12.01. 13:27
null
Robert Lewandowski utólag lehet aranylabdás? (Fotó: Getty Images)
Az Aranylabdát alapító France Football főszerkesztője, Pascal Ferré a német Watsonnak reagált arra a felvetésre, hogy megkaphatja-e Robert Lewandowski utólag a 2020-as díjat. 

Mint ismert, 2021-ben Lionel Messi nyerte el az Aranylabdát, pályafutása során már hetedszer. A hétfői gála óta rengeteg szurkoló, szakértő vagy éppen játékos fejezte ki ellenérzéseit azzal kapcsolatban, hogy nem a Bayern München lengyel válogatott klasszisa, Robert Lewandowski győzött.

A közvélemény szerint ráadásul végképp dühítő, hogy 2020-ban a koronavírus-járványra hivatkozva ki sem osztották az Aranylabdát, hiszen ebben az éveben talán még egyértelműbb lett volna, hogy a lengyel kiemelkedik a mezőnyből.

A díj átvétele után Messi is szót ejtett Lewandowskiról a gálán, s elmondta: „Robert igazán megérdemelte volna, hogy nyerjen.” Az elismerést megalapító France Football főszerkesztője, Pascal Ferré kedden a német Watsonnak nyilatkozott, és reagált arra a felvetésre, hogy megkaphatja-e a Bayern csatára a 2020-as, kiosztatlan Aranylabdát.

Amit Messi mondott Lewandowskiról, az kedves, egyben okos gondolat volt. Azt gondolom, nem kell elsietnünk ezt a döntést. Gondolkodnunk kell rajta, ugyanakkor tiszteletben kell tartanunk az Aranylabda történetét, mely a szavazáson alapul” – mondta Ferré.


MESSI ÉS A HETEDIK ARANYLABDÁJA
Messi terve a díjjal nem fog tetszeni a PSG-nek
Messi csak Ronaldo miatt nyerte meg a hetediket – mémek
Lewandowski ügynöke szerint nem Messié a 2021-es díj
Így ragyogott az Eiffel-torony Lionel Messi tiszteletére – videó
„Gém, szett, meccs” – nemzetközi sajtóvisszhang
Bölöni László: Messi hosszú ideje a csúcson van
Messi 33 ponttal előzte meg Lewandowskit – íme, a teljes végeredmény!
A Nemzeti Sport munkatársa így szavazott!
Robert Lewandowski gratulált, reagáltak a lengyelek is
Lionel Messié az Aranylabda, immár hetedszer!
Olvasóinknál Robert Lewandowskié lett az elismerés
Cristiano Ronaldo tagadja, hogy Messi túlszárnyalása lenne a fő célja

A 2021-ES ARANYLABDA-SZAVAZÁS VÉGEREDMÉNYE
1. Lionel Messi (argentin, Barcelona/PSG) 613 pont
2. Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München) 580
3. Jorginho (olasz, Chelsea) 460
4. Karim Benzema (francia, Real Madrid) 239
5. N’Golo Kanté (francia, Chelsea) 186
6. Cristiano Ronaldo (portugál, Juventus/Man. United) 178
7. Mohamed Szalah (egyiptomi, Liverpool) 121
8. Kevin De Bruyne (belga, Manchester City) 73
9. Kylian Mbappé (francia, PSG) 58
10. Gianluigi Donnarumma (olasz, Milan/PSG) 36
11. Erling Haaland (norvég, Borussia Dortmund) 33
12. Romelu Lukaku (belga, Inter/Chelsea) 26
13. Giorgio Chiellini (olasz, Juventus) 26
14. Leonardo Bonucci (olasz, Juventus) 18
15. Raheem Sterling (angol, Manchester City) 10
16. Neymar (brazil, PSG) 9
17. Luis Suárez (uruguayi, Atlético Madrid) 8
18. Simon Kjaer (dán, AC Milan) 8
19. Mason Mount (angol, Chelsea) 7
20. Rijad Mahrez (algériai, Manchester City) 7
21. Bruno Fernandes (portugál, Manchester United) 6
22. Lautaro Martínez (argentin, Inter) 6
23. Harry Kane (angol, Tottenham) 4
24. Pedri (spanyol, Barcelona) 3
25. Phil Foden (angol, Manchester City) 2
26. Nicolo Barella (olasz, Inter) 1
27. Rúben Dias (portugál, Manchester City) 1
28. Gerard Moreno (spanyol, Villarreal) 1
29. César Azpilicueta (spanyol, Chelsea) 0
30. Luka Modric (horvát, Real Madrid) 0

A France Football által 1955-ben életre hívott díj 2021-es győzteséről a nemzetközi szakírók szavazatai döntöttek, lapunktól Vincze András, a labdarúgórovat vezetője voksolt, méghozzá Robert Lewandowskira. Olvasóinknál is a lengyel csatár lett a győztes.

Legfrissebb hírek

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
3 órája

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
5 órája

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
Tegnap, 12:46

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
Tegnap, 7:18

Kylian Mbappé: Ha a futball történelmének részévé akarsz válni, játszanod kell a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
2026.09.18. 17:27

A kristálygömb titkai – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2026.09.18. 00:13

BraMessimó! – Lionel Messi argentin mezben

Képes Sport
2026.09.17. 19:03