DAC: átigazolták, a Fortuna Liga legértékesebb játékosa lett

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2021.09.07. 12:38
null
A 195 centis kameruni támadó a DAC új szerzeménye (Fotó: DAC)
Az átigazolási időszak utolsó óráiban nagy halat fogott a DAC. Egy évre kölcsönvette a belga Royal Antwerpentől a 24-éves kameruni Dider Lamket Zét. A dunaszerdahelyieké lett a Fortuna Ligában a nyár legnagyobb fogása, hisz a 195 centiméter magas csatár értéke a Transfermarkt alapján 4.5 millió euró, így ő szlovák bajnokság legértékesebb játékosa.

 


A sajtóinformációk alapján különös játékos Lamkel Zé: körülötte mindig történik valami. Vagy a pályán, vagy azon kívül. Télen úgy szerette volna kikényszeríteni az átlépést a Panathinaikoszba, ahol akkor a volt edzője Bölöni László volt a mester, hogy az Antwerpen fő ellenlábasa, az Anderlecht mezében érkezett az edzésre. Ezért a tartalékcsapatba száműzte őt a belga csapat vezetősége. A kameruni válogatott később bocsánatot kért a cselekedetéjért, majd az utolsó tizenhárom fordulóban a pályán remekelt. Hét gólt szerzett és további három gólpassza is volt.

„Didier olyan futballista, aki a belga élvonalban szerzett magának nevet, és akinek az életrajza magáért beszél. A fizikai adottságainak, kiváló technikájának, a gyorsaságának és a mindkét lábával való remek rúgótechnikájának köszönhetően egy modern, kreatív játékosról beszélünk, aki a támadósor különböző pozícióiban is képes futballozni. Belgiumban az emberek egyszerre örülnek és boldogtalanok, amiért a mi klubunkba és a bajnokságunkba igazolt, mivel valami mindig történt a személye körül, és ezeket az eseményeket fel is nagyították rendesen. Az igazság az, hogy remek játékos, amit kész megmutatni Dunaszerdahelyen is” – nyilatkozta a klubhonlapon a DAC sportigazgatója,Jan van Daele.

A már korábban bejelentett magyar játékosokon, Hahn Jánoson és Szendrei Ákoson kívül a Dunaszerdahely megszerezte a Crvena zvezdától a montenegrói U21-es válogatott játékost, Nikola Krsztovicsot.

Az újonnan igazolt játékosok már vasárnap, a Slovan Bratislava elleni rangadón bemutatkozhatnak a DAC mezében – tájékoztatott a DAC.

 

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
10 órája

Újabb játékost igazol a DAC-ból az ETO – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 18:06

Dunaszerdahelyen csalódottak az idénynyitó után

Minden más foci
2025.07.27. 14:17

A Nagymihály elleni döntetlennel indította a bajnokságot a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.07.26. 19:49

Pár hét alatt nagyot változott a helyzet a DAC-nál

Minden más foci
2025.07.24. 18:34

Vitális és Gavrics is végleg az ETO FC Győrhöz került – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.21. 18:51

Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

Európa-konferencialiga
2025.07.17. 12:25

A Sportdöntőbíróság elutasította a DAC fellebbezését

Európa-konferencialiga
2025.07.14. 19:29
Ezek is érdekelhetik