FFT: 10 részeges kaland a futballvilágban

Vágólapra másolva!
2021.02.18. 17:23
Best, Gascoigne, Merson és a többiek – vicces történetek a régi, mámorító időkből, amikor az energiaitalokat csak a kislányok itták.

Ízelítő a gyűjteményből: Ízelítő a gyűjteményből:

MERSON A PÁCBAN

Amikor 1993-ban Graham Taylor vezetésével az angol válogatott Amerikába érkezett, az önfejű szélső kicsit másképp fogta fel a túrát. Washington legveszélyesebb környékén verekedésbe keveredett, miután a többiek már lefeküdtek; Detroitban részegen egy melegbárba keveredett Paul Ince és John Barnes társaságában. „Azt hittük, hogy a bajusz a helyi divat része” – mondta.

VÖRÖSBOR + TABLETTA = GAZZA

Paul Gascoigne rövid ideig Paul Mersonnal élt 1998-ban, miközben Bryan Robson Middlesbrough-jához igazolt. Hogy elüsse az időt, az alkoholista páros öngyilkos játszmába kezdett: a lakásukban minden üveg vörösbort egy altatótabletta követett. Aki tovább bírta ébren, vihette a több ezer fontos tétet.

MOTORRAL A SZÁLLODÁBA

Peter Beagrie nem azzal követte el legnagyobb hibáját az Everton 1991-es spanyolországi edzőtáborában, hogy több hordó sört töltött magába. Sokkal inkább azzal, hogy kölcsönvett egy motorbiciklit, amivel keresztülhajtott a hotel üvegajtaján, mivel nem volt portás, aki kinyissa azt. Beagrie legnagyobb gondja állítólag az volt – miközben ötven öltéssel stoppolták össze – hogy rossz szállodát vett célba.

A teljes cikk elolvasható a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A végjátékban dőlt el, férfi vízilabda-válogatottunk is ezüstérmes; Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten az NB I nyitányán

E-újság
2025.07.25. 00:00

Fel az aranycsatákra!; Muhari Eszter nyolc közé kerülne a párbajtőrözők csapatával

E-újság
2025.07.22. 23:09

Révész Attila: Az első hatba kerülés a cél a Kisvárdánál; Windecker József: Ha küzdünk, Kolozsváron is lehet keresnivalónk

E-újság
2025.07.16. 23:34

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
2025.07.06. 23:40

Gyászol a sportvilág: elhunyt Diogo Jota; Hajszálon múlt, de keleti fölény lesz az NB I-ben

E-újság
2025.07.03. 23:10

Marco Rossinak mindenkire szüksége lesz; Csikós Zsóka: Még fel kell dolgoznom, hogy három aranyat nyertem

E-újság
2025.06.25. 00:58

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
2025.06.21. 00:02
Ezek is érdekelhetik