Videó: amikor a Ferencváros a visszavágón két góllal verte a Juventust

2020.11.05. 17:32
null
Némi vigasz: Sárosi György (jobbra) és az FTC visszavágott a vb-döntőért
Kikapott a Ferencváros a Juventustól szerdán, de a múltban találhatunk kapaszkodót a visszavágó előtt. Most a híres VVK-döntő után idézzünk fel egy másik összecsapást e két egyesület között, mégpedig egy olyat, amelyre ma is büszkék lehetnek nemcsak a zöld-fehérek hívei, hanem a magyar sportrajongók úgy általában is.

Nemcsak az 1960-as években csapott össze egymással a Ferencváros és a Juventus, hanem már jóval korábban, a harmincas években is találkoztak – ne feledjük, ezek az összecsapások nemcsak történelmi okokból voltak érdekesek, hanem azért is, mert az 1934-es után az 1938-as világbajnokságot is az olaszok nyerték, utóbbit sajnos éppen a mieink elleni fináléban (máig vitatott körülmények között).

A Fradi legendás VVK-sikere kapcsán a minap Thury Gábor felelevenítette, hogy a Közép-európai Kupában (KK) 1932-ben a Juventus 4:0-val és 3:3-mal kiejtette az FTC-t, majd a zöld-fehérek 1938-ban a sorozat elődöntőjében visszavágtak: 3:2-es vereség után odahaza egy párját ritkítóan kemény mérkőzésen 2:0-val mentek a döntőbe.

A torinóiaktól Alfredo Foni és Pietro Rava lépett pályára néhány héttel korábban a franciaországi vb-fináléban, míg a zöld-fehérektől Polgár Gyula, Lázár Gyula és Sárosi György játszott, de Háda József, Korányi Lajos, Bíró Mihály, Sárosi Béla és Toldi Géza is kerettag volt.

1:45-től a korabeli híradó részlete, magyarázó szöveggel

Legfrissebb hírek

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
4 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
Tegnap, 12:54

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28