Liga 2: kihagyott 11-es, idegenben ikszelt a Csíkszereda

Vágólapra másolva!
2020.11.07. 12:42
null
Idegenben szerzett pontot a piros-feketében játszó Csíkszereda(Fotó: fkcsikszereda.ro/Ráduly Annamária)
Feljutásra pályázó csapat otthonában szerzett pontot szombat délelőtt az FK Csíkszereda a román másodosztályban, ehhez azonban az is kellett, hogy a Turris Oltul Turnu Magurele büntetőt hibázzon.

 

Az élvonalról az előző idény utolsó percében kapott góllal lemaradó kisnikápolyi együttes azon kevesek közé tartozik a Liga 2-ben, amelynek még nem volt elmaradt mérkőzése a koronavírus miatt, bár akadnak fertőzött játékosai: ezúttal például nem tudott tartalékkapust nevezni. A Csíkszereda elleni találkozó mozgalmasan indult: a hazai részről Stefan Blanaru már a 6. percben betalált, de lesről tette, majd Romeo Nita lépett ki, de 15 méterről a csíki kapu fölé lőtt.

Az FK válasza Eder González tizenhatoson belül blokkolt lövése volt, a kipattanót Mészáros András is rálőtte, de Aurelian Paun kapus hárítani tudott.

Negyedóra adok-kapok után kissé leült az iram, Csíkszereda ugyan többet birtokolta a labdát, de helyzetek nélkül. Csupán a félidő végén, Juan Bauza szabadrúgása volt veszélyes, de az argentin támadó 18 méterről kevéssel a hazai kapu jobb alsó sarka mellé lőtt.

A második félidőnek is a legelején történtek a fontos dolgok: a 48. percben Csűrös Attila az ötös jobb sarkánál feldöntötte Nitát, a büntetőt elvégző Adrian Voicu azonban jó méterrel a kapu fölé vágta a labdát.

A pálya melletti vasúti töltésen szurkoló mintegy száz hazai néző kék füstöt eregetve várta a gólt, de csak az FK legnagyobb helyzete jött, amelyből Csűrös 12 méterről, laposan a jobb sarok mellé lőtt.

Az utolsó 30 percben, főként Bauza lecserélése után a székelyföldi csapat már csak a védekezésre koncentrált, szabálytalanságokkal tördelve a játékot, amely a fáradó játékosok rengeteg pontatlansága miatt amúgy egyre kevésbé volt élvezhető. A Turris támadóinak lövései közül egyedül Florian Haita kísérlete volt veszélyes, de Rybánsky László vetődve elérte a bal alsó sarokra tartó labdát – így az FK hazavitt egy pontot a Duna-parti városból.

ROMÁNIA, LIGA 2.
11. FORDULÓ

Turris Oltul Turnu Magurele–FK Csíkszereda 0–0
Az állás:
1. Craiova 22 pont, 2. Calarasi 20, 3. ASU Poli 20 ... 9. Turris 16, ...15. Csíkszereda 11.

 

Legfrissebb hírek

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Történelmi idényen van túl az FK Csíkszereda női futballcsapata

Minden más foci
2025.06.12. 21:36

Megvan a Sepsi első nyári igazolása

Minden más foci
2025.06.10. 11:17

FK Csíkszereda: magyar játékosokkal az élvonalban – Paksról már igazoltak

Minden más foci
2025.06.03. 09:25

Videó: a „We Are The Champions”-szel ünnepelték a bennmaradást a román másodosztályban

Minden más foci
2025.05.24. 15:07

Liga 2: hazai vereséggel zárta az idényt a Csíkszereda

Minden más foci
2025.05.18. 13:07

Az FK Csíkszereda döntetlent játszott az utolsó idegenbeli meccsén

Minden más foci
2025.05.10. 13:24

Liga 2: nem bírt a Steauával Bukarestben a már feljutott Csíkszereda

Minden más foci
2025.04.30. 17:55
Ezek is érdekelhetik