Európai Szuperkupa: Jesús Navas másodszor emelné magasba a trófeát

TÓTH ÁDÁMTÓTH ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2020.09.16. 08:28
null
Az El-serleget Jesús Navas emelte elsőként a magasba, ha megnyeri a Sevilla a Szuperkupát, ugyanez a kiváltság jár majd neki (Fotó: AFP)
A Manchester Citytől 2017-ben a Sevillához visszatérő Jesús Navas büszke az Európa-liga-sikerre. A spanyol klub jelenlegi keretéből egyedüliként tagja volt a 2006-os európai Szuperkupa-győztes csapatnak, a Puskás Arénában elsőként emelné magasba a trófeát szeptember 24-én.

Nem véletlenül Jesús Navas a Sevilla csapatkapitánya. A 34 éves jobbhátvéd 2001 óta tartozik a klub kötelékéhez, négy év manchesteri kitérőt leszámítva végig az andalúziai egyesületért dolgozott. Talán kevesen tudják, karrierjét kór kísérte évtizedeken keresztül: hiába tartották sokáig korosztálya legtehetségesebb futballistájának, szorongásos betegsége és honvágya miatt csak 2013-ban vágott neki a külföldi kalandnak. Emlékezetes eset volt, amikor a 2005-ös edzőtábort hagyta ott, mert hiányzott a családja.

„Nehéz pillanatokat éltem át korábban, de szakemberekkel dolgoztam a betegségemen – nyilatkozta Jesús Navas a FourFourTwo-nak. – Csendes srác vagyok, aki szeret a feleségével és a barátaival moziba járni. Egyszerű életem van, nekem az otthonom a biztonságot és a nyugalmat jelenti. A manchesteri kaland előtt sokat töprengtem, végül az döntött, hogy szerettem volna megméretni magam a Premier League-ben. Az időjárás sem szegte kedvem, próbáltam Angliában felfedezni a szépet.”

A Manchester Citynél négy évet töltött, de hiába volt húzóembere az angol együttesnek, a várva várt szintlépés nem jött össze, ezért 2017-ben visszatért a Sevillához. Aligha túlzás állítani, hogy a gárdánál legendaként kezelik, árulkodó, hogy évek óta ő viseli a csapatkapitányi karszalagot. Az előző idényben az Európa-ligában vezette csúcsra játékostársait, az Internazionale elleni döntőt (3–2) követően könnyek között nyilatkozott.

„Megérdemeltük a győzelmet, a serleg felemelése életem legszebb emlékei közé tartozik – folytatta a világbajnok és Európa-bajnok labdarúgó. – Elképesztő tettet hajtottunk végre, hosszúra nyúlt az idény, számos problémával kellett szembenéznünk. Büszkeséggel tölt el, hogy én vagyok a csapatkapitány, remek közösség alakult ki az öltözőben. Csupán azt sajnálom, hogy az elhunyt José Antonio Reyes már nem lehet közöttünk. Nem szabad megfeledkeznünk Julen Lopetegui munkájáról sem, a szakvezetőnk a nap huszonnégy órájában a labdarúgással foglalkozik, nem lennék meglepve, ha azzal is álmodna.”

Az európai Szuperkupa-mérkőzést szeptember 24-én 21 órától játssza a BL-győztes Bayern München és az El-győztes Sevilla a budapesti Puskás Arénában. A játékvezető az angol Anthony Taylor lesz.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
4 órája

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
2025.07.31. 17:31

Luis Díaz a Liverpooltól a Bayern Münchenhez szerződött – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.30. 10:17

Európa-liga: megbüntette az Athletic Bilbaót az UEFA

Európa-liga
2025.07.29. 17:00

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47

Thomas Müller folytatja a pályafutását – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.22. 16:04

A Rijeka vagy a Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtezőben, ha túljut a Noán

Bajnokok Ligája
2025.07.21. 12:10
Ezek is érdekelhetik