Románia: 1.5 éves börtönbüntetést kapott egy mentőorvos Ekeng halála miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.05. 14:53
null
Másfél éves, felfüggesztett börtönbüntetést kapott az a román mentőorvos, aki még 2016-ban nem részesítette megfelelő elsősegélynyújtásban Patrick Ekenget (Fotó: AFP)
Másfél éves, felfüggesztett börtönbüntetést kapott az a román mentőorvos, aki még 2016-ban nem részesítette megfelelő elsősegélynyújtásban Patrick Ekeng kameruni labdarúgót, aminek következtében a játékos elhunyt.

 

Elena Dutának emellett 200 ezer eurót is fizetnie kell, továbbá hatvannapos közmunkára ítélték.

A Dinamo Bucuresti egykori középpályása a Viitorul Constanta elleni bajnoki mérkőzés 69. percében lett rosszul. A labdarúgó hét perccel korábban állt be csereként, majd szívrohamot kapott.

Az ügyészek szerint a mentőorvos nem tartotta be az ilyen esetekre előírt eljárást, és nem kezdte el már a pályán a játékos újraélesztését. A vádhatóság szerint a mentőorvos mulasztása miatt nem volt esélye a kameruni labdarúgónak a túlélésre. Az orvos a tragédia után azt állította, a játékosnak még volt pulzusa, amikor rosszul lett, ezért nem végzett rajta újraélesztést a pályán.

A boncolási eredmények szerint Ekeng egy afrikai emberekre jellemző szívbetegségben szenvedett, és ez okozta halálát.

Az akkor 26 éves játékos 14-es mezszámát klubja visszavonultatta.

Legfrissebb hírek

A női vízilabda-válogatott 25 gólos győzelmet aratott Románia felett az Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 15:51

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29

Tízgólos győzelem az Eb-főpróbán a románok ellen

Kézilabda
2026.01.09. 18:51

A szabály, ami miatt Romániában büntetés fenyeget, Magyarországon jutalmaznak

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 17:43

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
2025.12.23. 11:58

Női kézi-vb: negyeddöntőben a brazilok; Románia hozta a kötelezőt

Kézilabda
2025.12.05. 17:00

Megvertük a románokat, nagy lépést tettünk a negyeddöntő felé a női kézi-vb-n

Kézilabda
2025.12.03. 19:41

Golovin Vlagyimir: Olyan, mintha kétszer kellett volna ezt megnyernünk

Kézilabda
2025.12.03. 19:41
Ezek is érdekelhetik