Belgium: volt horvát válogatott lett Bölöni utódja Antwerpenben

Vágólapra másolva!
2020.05.20. 20:11
null
Ivan Leko korábban megnyerte a belga bajnokságot az FC Bruges-zsel (Fotó: AFP)
Megtalálta Bölöni László utódját a belga élvonalbeli Royal Antwerp labdarúgócsapatának vezetősége: a korábbi horvát válogatott Ivan Leko két idényre szóló szerződést kötött a Jupiler League legutóbbi kiírásában negyedik helyen végző együttessel.

 

A 42 éves edző játékos-pályafutása során a Málagában és az FC Bruges-ben is játszott, a horvát válogatottban pedig 13 mérkőzésen szerepelt. Edzőként az eddigi legnagyobb sikereit a bruges-i alakulatnál érte el, amelyet 2017 és 2019 között irányított, ez idő alatt belga bajnoki címet és belga Szuperkupát is nyert a csapattal.

A Royal Antwerp vezetőségének azok után kellett új vezetőedző után néznie, hogy Bölöni László nem hosszabbította meg idén nyáron lejáró szerződését, és három év után távozott a klubtól.

Royal Antwerp FC on Twitter

Ivan Leko komende 2 seizoenen hoofdtrainer van R. Antwerp FC! De officiële voorstelling van onze nieuwe coach en meer info over de samenstelling van de technische staf volgt volgende week. We kijken uit naar een succesvolle samenwerking!



Legfrissebb hírek

Eden Hazard: Sosem akartam olyan lenni, mint Cristiano Ronaldo

Minden más foci
9 órája

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

Hatalmas ünneplésben részesült Fazekas László az Antwerp kupameccsén

Magyar válogatott
2026.01.14. 14:48

Mátyus János Belgiumban lett sportigazgató – hivatalos

Légiósok
2026.01.10. 20:23

Gyász: elhunyt a háromszoros belga bajnok válogatott védő, Glen De Boeck

Minden más foci
2025.12.08. 11:09

Körömrágós negyedik negyedet követően legyőztük Belgiumot a férfi kosár vb-selejtezőben

Kosárlabda
2025.12.01. 22:29

Belgiumban sem lehetetlen a győzelem a férfi kosárválogatottnak

Kosárlabda
2025.12.01. 09:47

Belgium: hetedszer is kikaptak, menesztették a volt NB I-es játékost

Minden más foci
2025.11.24. 09:40
Ezek is érdekelhetik