Brazília: a válogatottbeli társak szerint Neymar felszabadult

MTI MTIMTI MTI
2019.09.03. 13:55
null
Neymar a válogatott nyár eleji összetartásán (Fotó: AFP)
Neymar, a Paris Saint-Germain támadója csatlakozott a brazil labdarúgó-válogatott keretéhez, amely a napokban két felkészülési mérkőzést játszik az Egyesült Államokban.

 

A brazil csapat egyelőre nem kommentálta, hogy a 97-szeres válogatott Neymar milyen egészségi állapotban van, a találkozókon pályára tud-e lépni, illetve mi az álláspontja a szövetségi kapitánynak, Titének.

A brazil válogatott tagjai közül Jorge és Bruno Henrique nyilatkozott, és elmondták: Neymar felszabadultan üdvözölte őket a szálláshelyükön, és nem éreztek rajta csalódottságot amiatt, hogy nem valósult meg a klubváltása.

A 27 éves támadó sérülés miatt idén klubcsapatában mindössze kilenc tétmérkőzésen lépett pályára, majd a nyár elején hiába készült a hazai rendezésű Copa Americára, ismét megsérült, így lemaradt a tornáról.

Nyáron az átigazolási hírekben naponta szerepelt ugyan a neve – végül aztán nem sikerült visszatérnie a Barcelonához –, de a PSG nélküle tudta le a nyári felkészülését, valamint augusztusban öt tétmérkőzését.

Brazília pénteken Kolumbiával játszik Miamiban, majd négy nappal később Peruval Los Angelesben. A brazil válogatott legutóbb éppen a peruiakkal találkozott, és a Copa América döntőjében 3–1-es győzelmet aratott.

Legfrissebb hírek

Nem kellett sokat várni: itt van Neymar újabb balhéja!

Minden más foci
2026.08.05. 10:31

„Majd ha kifut a szerződés” – Neymar decemberben dönt a visszavonulásról

Minden más foci
2026.08.04. 13:38

„Az én időm lejárt” – Neymar visszavonul a brazil válogatottól

Minden más foci
2026.07.29. 17:27

Az utolsó tangó – búcsúzó vb-sztárok

Képes Sport
2026.07.27. 16:36

Neymar visszatért, és két góllal, valamint sajátos gólörömmel reagált a minapi kritikákra – videó

Minden más foci
2026.07.26. 10:15

Neymar újabb balhéja: pókerezett, miközben csapattársai játszottak

Minden más foci
2026.07.23. 11:22

Baggio, a nagy megmentő ezúttal hibázott, Brazíliáé lett az arany – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.17. 15:25

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16