Felkészülés: a Manchester City kiütötte Vadócz csapatát

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.07.24. 16:43
null
A Manchester City kiütötte a Kitchee-t (Fotó: AFP)
Az angol Premier League címvédője, a Manchester City labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 6–1-re kiütötte a hongkongi Kitchee-t.

 

A Kitchee-ben ott volt Vadócz Krisztián, ám a magyar válogatott középpályást csak a cserepadra nevezték, és nem is állították be.

A Manchester City David Silva révén már a 14. percben előnyben volt, az első félidőben aztán még Leroy Sané és Raheem Sterling is betalált, így az angol bajnok 3–0-val vonulhatott pihenőre.

David Silva gólja


Josep Guardiola együttese az első játékrészhez hasonlóan a másodikban is uralta az összecsapást, az 55. percben Sané már a második gólját ünnepelhette, 4–0-nál pedig a katalán szakember lehetőséget adott a fiataloknak is – a nyolcvanadik percben Nabil Touaizi meghálálta a bizalmat, s megszerezte első gólját a klub felnőttcsapatában, a pontot pedig José Pozo tette fel az i-re.

Touaizi okos megoldása

 

A Kitchee-nek szépítő találatra a hajrában ugyan futotta, ám a vége 6–1 lett a fél gőzzel futballozva is óriási fölényben játszó Manchester Citynek.

TOPKLUBOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
Kitchee (hongkongi)–Manchester City (angol) 1–6 (0–3)
Hongkong,
Hongkong Stadion
MAN. CITY: Bravo – Walker (Danilo, 64.), Stones (Harwood-Bellis, 72.), Laporte (Bernabé, 64.), Angelino (Zincsenko, a szünetben) – Gündogan (Pozo, 72.), D. Silva (Rodrigo, a szünetben), De Bruyne (Dionkou, 64.) – L. Sané (Foden, 72.), B. Silva (Doyle, 64.), Sterling (Touaizi, 72.). Menedzser: Josep Guardiola
Gólszerző: Tsz-Chun Law (85.), ill. D. Silva (14.), L. Sané (40., 55.), Sterling (43.), Touaizi (80.), Pozo (88.)

Legfrissebb hírek

Felkészülés: nyert az NB II-es Békéscsaba, amely két új játékost is bejelentett

Labdarúgó NB II
2026.01.21. 19:19

Felkészülés: DAC-döntetlen az OFK Beograd ellen

Minden más foci
2026.01.21. 18:02

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Felkészülés: a Honvéd és a Csákvár is kikapott Törökországban

Labdarúgó NB II
2026.01.20. 19:42

Felkészülés: a Loki meggyőző játékkal verte meg a Maribort

Labdarúgó NB I
2026.01.19. 17:10

NB II-es felkészülés: a Csákvár ikszelt kirgiz ellenfelével, a Szentlőrinc horvát riválistól kapott ki

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 23:09

Felkészülés: az utolsó percben egyenlített a Ferencváros a Midtjylland ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.15. 16:04

NB II-es felkészülés: a Budafok az Ajkát verte, a Soroksár a Mislenyt győzte le

Labdarúgó NB II
2026.01.14. 21:58
Ezek is érdekelhetik