MLS: korábbi klubja szobrot állít David Beckhamnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.07. 22:45
null
Los Angelesben nem felejtették el, amit David Beckham tett a Galaxyért és a ligáért (Fotó: AFP)
Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Los Angeles Galaxy szóvivője megerősítette az ESPN-nek, hogy a március 2-i, Chicago Fire elleni idénynyitó előtt leleplezik a klub korábbi játékosa, David Beckham szobrát a Galaxy stadionjában, a Dignity Health Sports Parkban.


A 43 éves angol futballikon már játékosként is jelentős szerepet játszott a labdarúgás tengerentúli népszerűsítésében, jelenleg pedig egyéb elfoglaltságai mellett saját csapata, az Inter Miami CF irányításával foglalkozik, amely 2020-ban csatlakozik az MLS-hez.

Ez az első alkalom, hogy egy MLS-csapat szobrot állít egy korábbi játékosának.

Beckham 2007-ben érkezett a Los Angeles Galaxyhez a Real Madridtól. 2012-ig volt a klub játékosa, 124 mérkőzésen 20 góllal és 42 gólpasszal segítette csapatát. Még érkezésekor a szerződésének egyik záradékaként bekerült, hogy később kedvezményes áron (21.5 millió euróért) bevásárolhassa jövőbeli klubját az MLS-be.

Legfrissebb hírek

MLS: kikaptak Atlantában, Sallóiék lemaradnak a rájátszásról

Légiósok
2026.11.02. 07:14

Megdőlt az MLS-gólrekord – Sallói, Gazdag és Pintér is kivette ebből a részét

Minden más foci
2026.10.29. 15:24

MLS: Gazdag Dániel győztes gólt szerzett a New York Red Bulls ellen – videó

Légiósok
2026.10.29. 06:52

MLS: Sallói gólja ellenére kikapott a Toronto

Minden más foci
2026.10.24. 23:58

Felavatták Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnok öttusázó szobrát Székesfehérváron

Egyéb egyéni
2026.10.21. 14:31

Sallói Dániel gólt szerzett, New Yorkban nyert a Toronto

Minden más foci
2026.10.18. 07:47

MLS: Messiék helye már biztos a rájátszásban; Sallói gólpasszt adott

Minden más foci
2026.10.15. 09:35

Visszavonult az idei vb egyik elődöntőjének játékvezetője

Minden más foci
2026.10.12. 08:25