Világfutball: a Real vezeti a „pénzligát”, az MU-t a Barca is megelőzte

MTI MTIMTI MTI
2019.01.24. 11:36
null
Három év után ismét a Real Madrid az élen (Fotó: AFP)
Már nem az előző két évben első Manchester United, hanem a Real Madrid vezeti a „pénzligát” – derül ki a Deloitte könyvvizsgáló cég által készített jelentésből, amely a világ futballklubjait a bevételeik alapján rangsorolta.

 

A spanyol együttes, amely tavaly nyáron sorozatban harmadik Bajnokok Ligája-trófeáját gyűjtötte be, 750.9 millió eurós bevételt ért el, ami több mint 75 millióval jobb az előző évhez képest, miközben a 666 milliót produkáló Manchester Unitedé 10 millió euróval csökkent. Az angol csapat ezzel a mutatóval a harmadik helyre csúszott vissza, mert a 42 millió eurós növekedést produkáló Barcelona (690.4 millió euró) is megelőzte. A Real Madrid legutóbb a 2014–2015-ös idényt követően állt a lista első helyén.

Az első tíz között hat angol, két spanyol, valamint egy-egy német és francia klub található. Olasz egyesület viszont ezúttal nem fért a legjobb tíz közé, miután a tavaly 10. Juventus egy helyet visszacsúszott.

Változás a tavalyi listához képest, hogy a legjobb húsz közül kikerült két angol és egy olasz klub – Leicester City, Southampton, SSC Napoli –, helyüket két olasz és egy angol – AS Roma, AC Milan, Newcastle United – foglalta el.

A 2017–2018-AS IDÉNY BEVÉTELEK SZERINTI KLUBSORRENDJE
1. Real Madrid (spanyol) 750.9 millió euró (tavalyi helyezés: 2., tavalyi bevétel: 674.6 millió euró)
2. FC Barcelona (spanyol) 690.4 (3./648.3)
3. Manchester United (angol) 666 (1./676.3)
4. Bayern München (német) 629.2 (4./587.8)
5. Manchester City (angol) 568.4 (5./527.7)
6. Paris Saint-Germain (francia) 541.7 (7./486.2)
7. Liverpool (angol) 513.7 (9./424.2)
8. Chelsea (angol) 505.7 (8./428)
9. Arsenal (angol) 439.2 (6./487.6)
10. Tottenham Hotspur (angol) 428.3 (11./359.5)
11. Juventus (olasz) 394.9 (10./405.7)
12. Borussia Dortmund (német) 317.2 (12./332.6)
13. Atletico Madrid (spanyol) 304.4 (13./272.5)
14. Internazionale (olasz) 280.8 (15./262.1)
15. AS Roma (olasz) 250 (171.8)
16. FC Schalke 04 (német) 243.8 (16./230.2)
17. Everton (angol) 212.9 (20./199.2)
18. AC Milan (olasz) 207.7 (191.7)
19. Newcastle United (angol) 201.5 (99.7)
20. West Ham United (angol) 197.9 (17./213.3)

 

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
19 órája

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

A Manchester United Mbeumo duplájával fordított az Atlético Madrid ellen

Minden más foci
2026.08.01. 16:59

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24