Libertadores-kupa: súlyos pénzbüntetést kapott a River

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.30. 10:38
null
Nemcsak a döntő visszavágóján lesz üres a River Plate otthona (Fotó: AFP)
A Dél-Amerikai Labdarúgó Szövetség (CONMEBOL) 400 ezer dollár (113,7 millió forint) pénzbüntetés megfizetésére kötelezte az argentin River Plate-et, mert a Libertadores-kupa döntőjének november 24-re tervezett visszavágója előtt a klub szimpatizánsai megtámadták az ősi rivális Boca Juniors játékosait szállító buszt és összetűzésbe kerültek a rendőrökkel is.

A CONMEBOL csütörtöki döntése értelmében a River Plate-nek ezen kívül a következő Libertadores-kupa-idényben az első két hazai meccsét zárt kapuk mögött kell lejátszania. A szervezet elutasította a Boca Juniors kérelmét, amely arra vonatkozott, hogy a finálés párharc visszavágóját ne rendezzék meg, és ítéljék oda a csapatnak a trófeát. A döntések ellen mindkét klub fellebbezhet.

A Libertadores-kupa döntőjének első mérkőzését több mint két hete rendezték Buenos Airesben, akkor 2-2-es döntetlen született, a visszavágót azonban többször el kellett halasztani. A második felvonás előtt a vendég Boca-futballisták közül többen is megsérültek azt követően, hogy a rivális drukkerei betörték buszuk ablakait, ráadásul a közbelépő rendőrök könnygázt vetettek be, amelynek belégzését követően több futballista is rosszul lett. Többek között a Boca csapatkapitánya, Pablo Pérez is kórházba került, akinek a karja és a szeme sérült meg.

Csütörtökön aztán eldőlt, hogy a visszavágót jövő vasárnap a madridi Santiago Bernabéu Stadionban rendezik meg, argentin idő szerint délután fél ötkor, közép-európai idő szerint 20.30 órakor.

A Libertadores-kupa győztese részt vesz a négy nappal később, december 12-én kezdődő klubvilágbajnokságon az Egyesült Arab Emírségekben. A dél-amerikai bajnok december 18-án lép először pályára.

Legfrissebb hírek

A Real Madrid bejelentette Franco Mastantuono érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.06.13. 15:05

Kosárlabda: elképesztő hárompontos az argentin bajnokságban – videó

Kosárlabda
2025.06.12. 12:24

Klub-vb: új edzővel mentené meg az idényét az Inter

Klub-vb
2025.06.10. 17:16

Klub-vb: tökéletesen esélytelen a 2014-es bronzérmes a C-csoportban

Klub-vb
2025.06.08. 18:06

PSG: a BL-döntő előtt megvették 45 millió euróért a szupertehetséget?

Francia labdarúgás
2025.05.31. 21:19

Új Maradona? Új Messi? Vagy egyben a kettő? – portré Franco Mastantuonóról

Képes Sport
2025.05.27. 10:10

Hatalmas gólt lőtt az argentin csodagyerek, akit egyelőre nem enged el a River Plate

Minden más foci
2025.04.29. 11:16

Gyász: elhunyt a rekorder argentin kapuslegenda

Minden más foci
2025.04.21. 12:43
Ezek is érdekelhetik