Távozik a River Plate sikeredzője, a La Ligából érkezhet az utódja – sajtóhír

T. Z.T. Z.
2026.02.24. 17:03
null
Marcelo Gallardo a River Plate történelmének legsikeresebb vezetőedzője (Fotó: Getty Images)
Az argentin élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő River Plate sikeredzője, Marcelo Gallardo bejelentette, hogy a csapat gyenge szereplése miatt még a héten távozik a kispadról.

A River Plate egymás után három mérkőzésén is vereséget szenvedett az argentin Aperturában, Marcelo Gallardo ezután döntött úgy, hogy távozik a csapattól, amellyel az elmúlt években számos sikert ért el, és megkerülhetetlenül a dél-amerikai kontinens egyik legsikeresebb vezetőedzőjévé vált.

Az 50 éves Gallardo először 2014 és 2022 között volt a River Plate vezetőedzője, s nevéhez fűződik a klub történelmének legfényesebb időszaka – az egyesületre gyakorolt hatását mi sem mutatja jobban, mint hogy szobra is áll a Monumental Stadionban. A sikerek után aztán váratlanul távozott az Al-Ittihadhoz, ahol kudarcot vallott, és 2024 óta irányítja ismételten a „milliomosokat”, regnálása második időszaka azonban a végéhez közeledik. Az argentin sikeredző ugyanis egy videóban bejelentette: a csütörtöki, Banfield elleni bajnoki lesz az utolsó mérkőzése a Buenos Aires-i gárda kispadján.

A játékosként is klublegendának számító Gallardo összesen 14 kupát nyert a River Plate vezetőedzőjeként, közte két Libertadores-kupát 2015-ben és 2018-ban, ám a legnagyobb sikereit kivétel nélkül még az első ciklusa alatt érte el, olyannyira, hogy visszatérése után egyetlen serleget sem tudott elhódítani a csapattal. Emiatt az esetleges távozása már tavaly ősszel felmerült, a felek azonban akkor még a folytatás mellett döntöttek, most viszont olyan szintű hullámvölgybe került a River, hogy menthetetlen volt a tréner állása.

Argentin lapértesülések szerint a River már intenzíven kutatja a piacon a mester lehetséges utódját, aki jó eséllyel a spanyol bajnokságból érkezik majd: a jelöltek között szerepel az Alavést irányító Eduardo Coudet, aki a favorit a pozícióra, mellette pedig még a Real Madrid jelenlegi futballigazgatója, a szintén argentin Santiago Solari is esélyes a feladatra. Korábban játékosként mindketten szerepeltek a River Plate-ben.

 

Legfrissebb hírek

Balhé Argentínában: Di Maríáék ünnepeltek, a díszsorfal hátraarcot csinált – Verón fél évre szóló eltiltást kapott

Minden más foci
2025.11.28. 11:28

Kilencven éve született Omar Sívori, a nagyfejű angyal

Népsport
2025.10.02. 07:18

Klub-vb: Enzo Fernández garancia a sikerre

Klub-vb
2025.07.14. 13:56

Videó: óriási balhéval zárult a River Plate és az Internazionale meccse a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.26. 09:24

Klub-vb: kikapott és kiesett a River Plate

Klub-vb
2025.06.26. 07:33

Klub-vb: kétségbe vonja a dél-amerikai sikerek értékét az angol média

Klub-vb
2025.06.21. 17:06

A 39 éves Sergio Ramos fejesére Lautaro Martínez válaszolt, nem tudta legyőzni az Inter a Monterreyt

Klub-vb
2025.06.18. 07:46

A Real Madrid bejelentette Franco Mastantuono érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.06.13. 15:05
Ezek is érdekelhetik