DAC: több nézőjük volt, mint a másik öt meccsen összesen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.26. 08:31
null
Ismét a dunaszerdahelyi stadionban volt a legtöbb néző a szlovák élvonalban (Fotó: dac.sk)
Mint minden Fortuna Liga-fordulóban, amikor a DAC otthon játszik, ismét a dunaszerdahelyi Mol Arénában volt a legtöbb néző a szlovák labdarúgó-bajnokságban, több, mint a másik öt meccsen összesen.

 

A DAC 7777 szurkoló előtt játszott 0–0-s döntetlent az FK Trencín (Trencsén) ellen a szlovák élvonal 16. fordulójában. A másik öt mérkőzést összesen mintegy 5300-an látták.

A bajnoki címvédő Spartak Trnava (Nagyszombat) 2575 néző előtt kapott ki otthon az FC Nitrától (Nyitra), míg az első helyen álló Slovan Pozsonyban 1091 néző előtt lépett pályára. A maradék három találkozó egyikén sem jött össze még ezer szurkoló sem.

A három magyar légióst, Kalmár Zsoltot, Vida Kristophert és Vida Mátét is foglalkoztató dunaszerdahelyiek továbbra is a 2. helyen állnak a tabellán, hat pont a hátrányuk az éllovas Slovannal szemben, amely a hétvégén az MFK Ruzomberokkal (Rózsahegy) játszott 1–1-es döntetlent, a pozsonyiak gólját Holman Dávid szerezte.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
16. FORDULÓ

DAC–FK Trencín0–0
7777 néző
Spartak Trnava–FC Nitra 2–3
2575 néző
Slovan Bratislava–Ruzomberok1–1
1091 néző
FC Zlaté Moravce–ZP Sport Podbrezová1–0
645 néző
FK Senica–Zemplín Michalovce 2–4
573 néző
SKF Sered–MSK Zilina1–1
384 néző

Az élcsoport:1. Slovan 40 pont, 2. DAC 34, 3. Nitra 33, 4. Ruzomberok 24

Összehasonlításként az NB I hétvégi nézőszámai:

NB I, 2018–2019, 15. FORDULÓ
NOVEMBER 24., SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Bp. Honvéd–Mezőkövesd 1–1
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Pintér Csaba
1556
Újpest FC–Paksi FC 1–1
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion
Solymosi Péter
1435
Ferencváros–Kisvárda 2–0Budapest,
Groupama Aréna
Vad II István
7543
Puskás Akadémia–Haladás 2–0
Felcsút,
Pancho Aréna
Szőts Gergely
700
Diósgyőri VTK–MTK Budapest 3–2 Miskolc,
DVTK Stadion
Erdős József
2070
NOVEMBER 25., VASÁRNAP
Debreceni VSC–Mol Vidi FC 0–1
Debrecen,
Nagyerdei Stadion
Iványi Zoltán
2922
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA

 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
16 órája

Az ETO akadémiáján az iskola nem B-terv

Minden más foci
2025.10.02. 17:28

Sikeres csúcstámadás Kassán

Minden más foci
2025.10.02. 11:41

Európai kézilabdaligák: 20 magyar gól a román női bajnokságban

Kézilabda
2025.10.01. 23:02

Kassai sikerével az élre ugrott a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.10.01. 19:52

Nehéz helyzetben a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
2025.09.28. 18:31

Harminchét lövés sem volt elég a DAC győzelméhez

Minden más foci
2025.09.28. 10:22

Izgalmas meccsen játszott döntetlent egymással a DAC és a Komárom

Minden más foci
2025.09.27. 17:49
Ezek is érdekelhetik