Felkészülés: a szlovákok csak hárommal verték meg a dánokat

2018.09.05. 22:34
null
Jól tartották magukat a harmadik és negyedik osztályban játszó dánok Nagyszombatban
A szlovák labdarúgó-válogatott nemzetközi felkészülési mérkőzésen a vártnál sokkal kisebb különbséggel, csupán 3–0-ra győzte le a finoman szólva is tartalékos Dániát.

A harmadik és negyedik ligás játékosokkal felálló dánok kisebb meglepetésre kihúzták az első tíz percet, de Kucka jobb oldali beadását követően Nemec megpattanó fejese már utat talált a kapujukba – 10:39 perc telt el a gólig (1–0).

A kapott gól sem törte meg a skandinávokat, sőt, többször is veszélyes támadást vezettek, igaz, Kozáciknak nem kellett bravúrt bemutatnia, nem úgy bő fél óra után Haagh-nak Weiss ziccerénél.

A 37. perc végén aztán Kucka megint gólpasszt jegyzett, ezúttal Rusnák lövése kötött ki a jobb alsó sarokban (2–0).

A fordulást követően maradt a szlovák fölény, ám Weiss újabb ordító helyzeténél is hárított a dán kapus, ahogyan nem sokkal később egy róla kipattanót követő két ismétlésnél is.

A hajrá nyitányán a nem túl aktív szlovákok újabb gólt szereztek, bár ezt leginkább a vendégeknek köszönhették, Mak bal oldali beadásánál ugyanis Fogtról a saját kapujába pattant a labda (öngól, 3–0).

A mérkőzés góljai

FELKÉSZÜLÉSI VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉS
SZLOVÁKIA–DÁNIA 3–0 (2–0)
Nagyszombat.
Gólszerző:
Nemec (11.), Rusnák (37.), Fogt (79. – öngól)

Legfrissebb hírek

A görögök kijelölték a mieink ellen készülő keretüket

Magyar válogatott
2026.03.17. 18:23

Női kézi: Fazekas Virág pillanatok alatt megszerette a dán mentalitást

Kézilabda
2026.03.17. 10:15

Klujber Katrin: Ez nem mehet így tovább!

Kézilabda
2026.03.08. 19:13

Ez most sima volt: kilenc góllal kikaptunk Dániától a női kézilabda Eurokupában

Kézilabda
2026.03.08. 17:32

Női kézilabda: sérülés miatt változott a dán válogatott mieink elleni kerete

Kézilabda
2026.02.26. 10:50

Téli olimpia: az Egyesült Államok lesz Kanada ellenfele a férfi jégkorongtorna döntőjében

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 23:40

Gyász: elhunyt a dán válogatott legendás szövetségi kapitánya

Minden más foci
2026.02.19. 15:19

Téli olimpia: Csehország izgalmas meccsen győzte le a dánokat a férfi hokitornán

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 19:18
Ezek is érdekelhetik