FIFA: eltiltás fenyegeti a nigériai és a ghánai szövetséget

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.08.14. 14:33
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) figyelmeztette Nigéria és Ghána szövetségi vezetőit, hogy amennyiben továbbra sem politikától függetlenül működnek, válogatottjaikat eltiltják a nemzetközi versenyektől.

A FIFA keddi közlése szerint azt szeretné elérni, hogy a nigériai szövetséget (NFF) a 2014-ben megválasztott elnök, Amaju Melvin Pinnick vezesse. A világszervezet hétfőig adott haladékot a helyzet rendezésére, különben – az éppen zajló női U20-as világbajnokságon szereplő nigériai csapatot kivéve – azonnali hatállyal kizárják az ország válogatottjait a nemzetközi futballból.

Júniusban egy csoport saját magát nyilvánította a helyi szövetség vezetőjévé, s átvette az irányítást az NFF székházában, amíg Pinnick az oroszországi világbajnokságon volt. Szerintük a nigériai bíróság hatalmazta fel őket arra, hogy az NFF élére álljanak. A csoportot a vb után ugyan eltávolították, de a FIFA szerint az elnöknek továbbra sincs hatalma az NFF fölött.

A ghánai szövetség (GFA) augusztus 27-ig kapott haladékot arra, hogy az ottani bíróság visszavonja a feloszlatását elrendelő határozatot. A helyi igazságszolgáltatás azt követően döntött így, hogy egy rejtett kamerával rögzített dokumentumfilm széleskörű korrupciót tárt fel a GFA-ban, melynek elnöke, Kwesi Nyantakyi 65 ezer dollárnyi kenőpénzt fogadott el egy újságírótól.

Az esetet követően Nyantakyi – aki az afrikai föderáció alelnöke is volt – lemondott a posztjáról, ráadásul a FIFA eltiltotta és az etikai bizottság vizsgálatot kezdeményezett az ügyben. A nemzetközi szövetség a ghánaiak esetében azt kifogásolja, hogy a helyi hatalom – a bíróság útján – beavatkozott a labdarúgás ügyeibe.

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

„Még mindig kijuthatunk” – Ola Aina a Dél-Afrika elleni rangadóról

Foci vb 2026
2025.09.09. 16:02

Vb 2026: akár kétmillió forintba is kerülhet egy jegy a döntőre

Foci vb 2026
2025.09.04. 10:14

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.08.20. 23:16

Kis lépés a világfutballnak, hatalmas ugrás a Marshall-szigeteknek

Minden más foci
2025.08.16. 13:04

FIFA-világranglista: ismét a spanyolok az élen a nőknél

Minden más foci
2025.08.07. 12:14
Ezek is érdekelhetik