DAC: visszatér a DVSC-től kényszerűségből távozó kapus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.03. 11:03
Novota János, a korábbi csapatkapitány és közönségkedvenc júliustól az Akadémia kapusedzőjeként tevékenykedik majd a DAC-nál – adta hírül a szlovák élvonal második helyén álló dunaszerdahelyi labdarúgócsapat hivatalos honlapja.

Korábban beszámoltunk róla: a négyszeres szlovák válogatott Novota János – aki a bécsi Rapidnál eltöltött hat esztendőt követően tavaly szerződött a DVSC-hez – télen, még a debreceniek kötelékében egy orvosi vizsgálaton azzal szembesült, hogy aortatágulása van. Korábban beszámoltunk róla: a négyszeres szlovák válogatott Novota János – aki a bécsi Rapidnál eltöltött hat esztendőt követően tavaly szerződött a DVSC-hez – télen, még a debreceniek kötelékében egy orvosi vizsgálaton azzal szembesült, hogy aortatágulása van.

A rutinos kapus az egészsége érdekében profi pályafutása befejezése mellett döntött, ám a jelek szerint nem kell elszakadnia a labdarúgástól.

„Ez teljesen más funkció lesz, mint amihez hozzá voltam szokva. Nagyon örülök az új szerepkörömnek, hiszen nem mindennapos dolog, hogy valaki az aktív pályafutása befejeztét követően rögtön egy élvonalbeli klubtól kap ajánlatot ilyen pozícióra. Nagyon megbecsülöm és rendkívül örülök ennek a lehetőségnek” – idézi a DAC honlapja Novotát.

Legfrissebb hírek

Szlovén csatár érkezett a DAC-hoz – hivatalos

Minden más foci
20 órája

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
Tegnap, 9:27

Redzic Damir a Red Bull Salzburgba szerződik – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 15:42

Felkészülés: komáromi és kassai győzelem, DAC-döntetlen

Minden más foci
2026.01.31. 18:53

NS-infó: Redzic Damir a Salzburg játékosa lehet

Légiósok
2026.01.30. 07:36

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45

Felkészülés: DAC-döntetlen az OFK Beograd ellen

Minden más foci
2026.01.21. 18:02

Vida Máté: Ez egy olyan helyszín, ahová az ember akár ingyen is visszajönne

Minden más foci
2026.01.17. 17:32
Ezek is érdekelhetik