Kezdjük az alapoknál: az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) definíciója szerint akkor számít egy csapat egy játékos nevelőklubjának, ha a futballista legalább három évet az együttesnél töltött 15 és 21 éves kora között.
A szervezet 2009 és 2017 között vizsgálta a klubokat, és azt a tendenciát figyelte meg, hogy míg a kiinduló időszakban a szemlézett 31 európai élvonal csapataiban átlagosan 23.2 százalékot tett ki a saját nevelésű futballisták aránya, azóta ez folyamatosan csökken, és 2017-ben már csak 18.4 százalék volt a mutató.
A ligákat figyelembe véve a szlovák bajnokság számít ebben a kategóriában kiemelkedőnek, ott 36.3 százalék a saját nevelésű játékosok aránya a 2009 és 2017 közötti periódusban, míg a képzeletbeli dobogóra még a horvátok (32.5) és az izraeliek (32) férnek fel. Az NB I a 25.7 százalékos mutatójával a 11. helyen található.
A pozíciónkénti eloszlást tekintve kiugró a kapusok szerepe (27.1 százalék), míg a támadók közül csupán 17.7 százalék nevelkedett aktuális klubjában.
A CIES arra is kíváncsi volt, hogy a bajnokcsapatoknál milyenek az arányok. A vizsgált időszak áttekintett 31 bajnokságának aranyérmesei átlagosan 24.1 százalékban rendelkeztek saját nevelésű futballistákkal. A legkiemelkedőbbnek ezen a téren a 2012–2013-as Barcelona és a 2016–2017-es – Gheorghe Hagi által alapított és működtetett – Viitorul Constanta számít, mindkét gárda 57.7 százalékos arányt tud felmutatni. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára itt a 2010–2011-es Ajax férne fel (55.2).
Megvizsgálták az ellentétes végletet is: öt csapat szerzett saját nevelésű játékos nélkül bajnoki címet, és a legfrissebb példa épp a Ferencváros, amely a 2015–2016-os idényben lett aranyérmes saját nevelésű labdarúgó nélkül.
A bajnokságokat illetően, a holland (40.8) és a spanyol (40.7) aranyérmesek emelkednek ki a mezőnyből, a görög első helyezettek viszont – vagyis gyakorlatilag az Olympiakosz, amely a 2010–2011-es idény óta rendre első – átlagosan csak 6.3 százalékot tudnak felmutatni.
