Dopping: a futballvébén szerepelt teljes orosz keret érintett lehet – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.25. 11:35
null
Csercseszov kapitány az üdvözletét küldte az informátoroknak (Fotó: AFP)
A teljes orosz válogatott doppingolhatott a 2014-es labdarúgó-világbajnokságon, állítja a Daily Mail, amely szerint a 23-as vb-kereten kívül még legalább 11 játékos lehet érintett az állami doppingolásban.

 

A McLaren-jelentés korábban minden kétséget kizáróan megállapította, hogy Oroszországban államilag irányított doppingolás zajlott, a Daily Mail úgy tudja, állítólag a több mint ezer nevet tartalmazó listán 34 futballista is megtalálható. A lap kérdésére a FIFA megerősítette, vizsgálatot folytat az ügyben.

A 23 vb-résztvevő közül öten – Gyenyisz Glusakov, Alekszandr Szamedov (mindkettő Szpartak Moszkva), Igor Akinfejev (CSZKA Moszkva), Jurij Zsirkov (Zenit), Makszim Kanunnyikov (Rubin) – a jelenlegi Konföderációs Kupán is szerepeltek.

A csapat a csoportmérkőzések során kiesett, és egy évvel a világbajnokság előtt nem csupán a doppingügy miatt van nehéz helyzetben, hanem azért is, mert sehogy sem áll a csapatépítéssel.

Orosz lapok azt írták, Sztanyiszlav Csercseszov pozíciója veszélyben van, de a pletykák miatt a szövetségi kapitány nagyon dühös lett. „Nem érdekelnek a spekulációk, a megalapozatlan hírek. Sajnos ilyenek a legtrendibb újságírók manapság, meg nem nevezett forrásokra hivatkoznak. Én vagyok továbbra is a kapitány, az informátoroknak pedig adják át az üdvözletem” – mondta.

Legfrissebb hírek

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
9 órája

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Semlegesként visszatérhetnek az orosz vitorlázók

Egyéb egyéni
2025.07.24. 13:56

Az orosz női válogatott ott lehet a sakkcsapat-világbajnokságon Linaresben

Egyéb egyéni
2025.07.22. 13:00

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Ovecskin az orosz jégkorong-válogatott visszavételét sürgeti

Jégkorong
2025.07.21. 15:56

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46
Ezek is érdekelhetik