Dopping: több mint ezer orosz sportoló érintett a botrányban

2016.12.09. 13:14
Több mint ezer orosz sportoló – nyári és téli olimpikon, valamint paralimpikon – érintett az állami szinten támogatott doppingbotrányban – tárta fel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) Richard McLaren vezette vizsgálóbizottsága.

A mostani, sorban második McLaren-jelentés szerint több mint harminc sportág – köztük a labdarúgás is – fertőzött. A csalások érintették többek között a 2012-es londoni nyári és a 2014-es szocsi téli olimpiát, valamint a 2013-as moszkvai atlétikai világbajnokságot.

McLaren a pénteki bejelentésen közölte: bizonyítékok állnak rendelkezésre, hogy több mint 500 pozitív mintát jelentettek negatívként, s az érintettek között vannak közismert és elitversenyzők is. A szocsi játékokon négy aranyérmes és további nyolc dobogós orosz versenyzőnek is csaltak a mintájával.

Az orosz sportolók doppingmintáit kétféle módon manipulálták: vagy a levett mintákat cserélték ki tiszta mintára, vagy pedig a moszkvai doppinglaboratóriumban hamisították meg az eredményeket.

A jelentés hangsúlyozza: képesek megerősíteni, hogy soha nem látott mértékű csalások történtek 2011-től egészen a szocsi olimpia utáni időszakig, éremszerzési céllal.

McLaren szerint a vágy, hogy az érintettek érmet szerezzenek, eltérítette az erkölcsi és etikai iránytűket, ezen kívül súlyosan ártott az olimpia értékeinek és a fair play szellemének. A nemzetközi sporteseményeken évek óta nem egyenlő feltételekkel versenyeztek sportolók és edzők, becsapták a rajongókat és a szurkolókat, nézőket. Hozzátette: itt az idő, hogy ez az állapot véget érjen.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke még a mostani jelentés nyilvánosságra hozatala előtt közölte, hogy örökös olimpiai eltiltást javasol azok ellen, akik érintettek a doppingbotrányban.

A júliusban kiadott első McLaren-jelentés következtében száznál több orosz sportoló nem indulhatott a riói olimpián, a paralimpiáról pedig a teljes csapatot kizárták.

Legfrissebb hírek

Az oroszok nem indulhatnak, négy magyar szerepel Huelvában a tollaslabda Eb-n

Egyéb egyéni
8 órája

Az orosz kajak-kenusok semlegesként indulhatnak a vb-n

Kajak-kenu
2026.03.11. 15:51

Visszatérhetnek a nemzetközi mezőnybe az orosz utánpótlás kézilabda-válogatottak

Kézilabda
2026.03.07. 14:42

Doppingvétség miatt eltiltották a férfi 100 méter 2022-es világbajnokát

Atlétika
2026.03.07. 10:38

A CAS és a kollektív bűnösség: meddig ér az útlevél?

Egyéb egyéni
2026.03.06. 19:19

Doppingvétség miatt felfüggesztették 27 kenyai sportoló versenyzési jogát

Egyéb egyéni
2026.03.03. 11:27

A semlegesség ára: mit rejt az AIN-státusz?

Egyéb egyéni
2026.03.01. 19:05

Eltiltották Diribe Welteji vb-ezüstérmes etióp középtávfutót

Atlétika
2026.02.26. 19:24
Ezek is érdekelhetik