FIFA: az izlandi jelölt visszalépett, Csányiék hárman maradtak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.03.13. 18:05
Visszalépett a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Tanácsába való jelölésétől az izlandi Geir Thorsteinsson, így az UEFA április 5-i választásán már csak három jelölt maradt az európai szövetségnek kiadott négyből – köztük Csányi Sándor, az MLSZ elnöke.

Thorsteinssonról korábban is ismert volt, hogy gondjai lehetnek a Sepp Blatter éráját követően jelentősen megszigorított átvilágítással, ő ugyanis már nem vezeti hazája szövetségét, márpedig az UEFA szabályai szerint csak a saját szövetségében aktív, vezető pozícióban lévő jelölt választható.

Az már korábban eldőlt, hogy Vitalij Mutko orosz miniszterelnök-helyettes nem kerülhet be a szervezetbe, mert immár a politikai semlegesség is előírás, amelynek aktív politikusként nem felel meg.

A Helsinkiben esedékes választáson négy európai helyre választanak tagokat négy évre (kétévenként írnak ki választást a tanácsi helyek felére), és így már csak három jelölt maradt.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, aki az UEFA végrehajtó bizottságának tagja, Kosztakisz Kucokumnisz ciprusi futballelnök és Dejan Szavicsevics, a montenegrói szövetség elnöke.

Két évre választják meg továbbá a ciklus közben a 2006-os világbajnokság korrupciós ügyei miatt lemondó német elnök, Wolfgang Niersbach helyére az egyetlen jelöltet, az új német elnököt, Reinhard Grindelt.

Az UEFA áprilisi, helsinki döntését május 11-én szentesítheti a FIFA-kongresszus Bahrein fővárosában, Manamában.

Legfrissebb hírek

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispest-Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 09:48

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 18:38

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
2026.08.11. 11:21

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
2026.08.11. 07:30

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02