FIFA: 1300 oldalas jelentés készült a korrupcióról

MTI MTIMTI MTI
2017.03.31. 18:17
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 22 hónapos belső vizsgálat után elkészítette jelentését a szervezetben korábban tapasztalt magas szintű korrupcióról és törvényszegésekről, az 1300 oldalas anyagot pedig átadta a svájci hatóságoknak.

„A FIFA most újra csak a játékra, a szurkolókra és világszerte a labdarúgókra koncentrálhat” – nyilatkozta Gianni Infantino, a FIFA elnöke, aki tavaly követte a poszton a szervezetet érintő korrupciós botrányt követően 2015-ben lemondott Joseph Blattert.„A FIFA most újra csak a játékra, a szurkolókra és világszerte a labdarúgókra koncentrálhat” – nyilatkozta Gianni Infantino, a FIFA elnöke, aki tavaly követte a poszton a szervezetet érintő korrupciós botrányt követően 2015-ben lemondott Joseph Blattert.

A FIFA közleménye szerint a vizsgálat során több mint két és fél millió dokumentumot néztek át, a jelentés mellé pedig húszezer oldalnyi bizonyítékot csatoltak.

A vizsgálat azt követően indult el, hogy több tucat, leginkább latin-amerikai futballvezető volt érintett abban a nyomozásban, melyet az Egyesült Államokban folytattak le, és amely a FIFA történetének legnagyobb válságához vezetett. A FIFA most hozzátette, hogy természetesen az amerikai hatóságoknak is elküldi a jelentést, ugyanakkor a részletekről nem ad további tájékoztatást a folyamatban lévő büntetőjogi eljárás miatt.

A FIFA történetének legnagyobb botránya részeként Joseph Blatter – aki 1998 és 2015 között irányította a FIFA-t – összeférhetetlenség és hűtlen kezelés miatt először nyolcéves eltiltást kapott a szervezet etikai bizottságától, mert 2011 februárjában kétmillió svájci frankot adott Michel Platininek, az európai szövetség (UEFA) akkori elnökének. Mindketten tagadták bűnösségüket. Blatter értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet – mint mondta – tanácsadóként kapott az UEFA akkori, azóta szintén eltiltott és leváltott elnöke.

Legfrissebb hírek

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
14 órája

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
Tegnap, 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

Infantino-terv: a FIFA bocsánatot kért a tagszervezetektől, az elnökség támogatja a vezetőséget

Foci vb 2026
2026.08.06. 17:00

Vb 2030: a spanyol sportminiszter szerint a döntőt Spanyolországban kell megrendezni

Foci vb 2026
2026.08.06. 16:43

A férfi labdarúgócsapatok egy hónapig nem játszanak Brazíliában a női vb miatt

Minden más foci
2026.08.05. 20:43