Foci-vb: az európai klubokat tömörítő szervezet ellenzi a létszámelést

MTI MTIMTI MTI
2016.12.15. 10:52
Az európai labdarúgóklubokat tömörítő szervezet (ECA) ellenzi a világbajnokság létszámának emelését.

A több mint kétszáz klubot tömörítő ECA csütörtöki nyilatkozata úgy fogalmaz: „a játékosok – különösen a válogatott futballisták – már így is elfogadhatatlanul sok mérkőzést játszanak egész évben, ezért visszautasítjuk a kezdeményezést, és a mai napon levelet küldtünk Gianni Infantinónak, felszólítva a FIFA-t, hogy ne növeljék a világbajnokság résztvevőinek létszámát”.

A nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke, Infantino a közelmúltban előbb 40, majd 48 csapatos tornát javasolt 2026-ra a jelenlegi 32-es mezőny helyett. Az olasz-svájci sportvezető úgy fogalmazott, hogy a 48 nemzeti együttesből 16 egy selejtezőforduló után kiesne, és hazautazna, majd a torna az eddigiekhez hasonlóan, 32 csapattal folytatódna. Utóbbi szakaszban lenne 16 kiemelt válogatott, amelynek nem kellene pályára lépnie a csoportkörben.

A FIFA elnöke később közölte, szeretné, ha több ország közösen rendezné a világbajnokságot, amelynek csoportkörében a döntetlennel végződő meccseken tizenegyesrúgásokkal döntenék el a győztes kilétét.

Az ECA elnöke, Karl-Heinz Rummenigge csütörtökön kijelentette: ideje ismét a sportszakmai kérdésekre összpontosítani, mert a politika és az üzlet nem élvezhet elsőbbséget a labdarúgásban.

„A szurkolók és a játékosok érdekében szorgalmazzuk a FIFA-nál, hogy ne növeljék a világbajnokság résztvevőinek számát” – magyarázta a német sportvezető.

A FIFA tanácsa várhatóan a következő ülésén, januárban dönt az ügyben.

Legfrissebb hírek

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
2026.08.11. 07:30

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Amerikából jöttek – ilyen volt belülről a 2026-os világbajnokság

Foci vb 2026
2026.08.07. 18:07

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Vb 2026: rendőrségi razzia a dél-koreai szövetségnél a korábbi kapitány kinevezése miatt

Foci vb 2026
2026.08.06. 19:04

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

Rocksztárként fogadták a Colo-Colo stadionjában a labdarúgó-vb hősét, Vozinhát – videó

Minden más foci
2026.08.06. 17:48