Svédország: a kiesés miatt távozik Larsson, de nemes gesztust tett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.24. 09:27
Távozik Henrik Larsson a svéd élvonalból kiesett Helsingborgs IF vezetőedzői posztjáról – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

Mint ismert, a Helsingborgs IF 23 év után kiesett a svéd első osztályból, a Halmstads BK ellen elvesztett osztályozón a lefújást követően a klub ultrái a pályára rontva levették a mezt Jordan Larssonról, Henrik Larsson vezetőedző fiáról.

A klub közleménye szerint a kiesés miatt távozik Henke Larsson, aki játékosként többek között a Helsingborgban, a Celticben és a Barcelonában is szerepelt. A korábbi csatár a 2015-ös kiírás elején vette át a csapat irányítását, két idényen át volt az együttes vezetőedzője.

A 45 esztendős szakember lemond a szerződés szerint neki járó pénzről, hogy ezzel segítse a klubot a mihamarabbi feljutás érdekében.

a Halmstads BK ellen elvesztett osztályozón a lefújást követően a klub ultrái a pályára rontva levették a mezt Jordan Larssonról, Henrik Larsson vezetőedző fiáról.

A klub közleménye szerint a kiesés miatt távozik Henke Larsson, aki játékosként többek között a Helsingborgban, a Celticben és a Barcelonában is szerepelt. A korábbi csatár a 2015-ös kiírás elején vette át a csapat irányítását, két idényen át volt az együttes vezetőedzője.

A 45 esztendős szakember lemond a szerződés szerint neki járó pénzről, hogy ezzel segítse a klubot a mihamarabbi feljutás érdekében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik