Afrika: ők lehetnek a legjobbak – Yaya Touré mit keres a listán?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.13. 19:30
A BBC nyilvánosságra hozta annak az öt labdarúgónak a nevét, akik elnyerhetik az év legjobb afrikai játékosának járó díjat. A végső győzelemre esélyes futballisták között szerepel Pierre-Emerick Aubameyang, Rijad Mahrez, Sadio Mané, André Ayew és a közvélemény általános megdöbbenésére Yaya Touré.

A játékosokra november 28-ig lehet szavazni a világ bármely pontjáról a BBC hivatalos honlapján.a BBC hivatalos honlapján.

A jelöltek között helyet kapott a Borussia Dortmund gaboni gólgyárosa, Pierre-Emerick Aubameyang, a 2011-es győztes ghánai André Ayew, a Liverpool szenegáli csatára, Sadio Mané és az angol bajnok Leicester City algériai támadója, Rijad Mahrez. Valamint a Manchester City mellőzött elefántcsontparti középpályása, Yaya Touré, akit sorozatban nyolcadszor jelöltek a díj elnyerésére.

Miután a névsort a nyilvánosságra hozták, a közösségi oldalakon sok szurkoló egyből a nemtetszését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a legjobbnak már kétszer (2013, 2015) megválasztott Touré ebben az évben miért került be a jelöltek közé.

A drukkerekben felvetődő kérdések nem alaptalanok, hiszen a Manchester City 33 esztendős játékosa ebben a naptári évben csak 22 tétmérkőzésen lépett pályára, míg a jelenlegi idényben egyszer kapott lehetőséget az őt nem kifejezetten szívelő Pep Guardiolától.

A győztes kilétére december 12-én derül fény, a döntés a közvélemény kezében.

Legfrissebb hírek

Sadio Mané utolsó tánca az Afrika-kupában

Minden más foci
2026.01.18. 08:25

A dakari ifjúsági olimpia nagykövete lett Omar Sy

Egyéb egyéni
2026.01.01. 16:47

Nem jutottak tovább az Afrikai Nemzetek Kupáján, az egész gaboni csapatot eltiltották

Minden más foci
2026.01.01. 16:11

Mozambik a történelme első ANK-győzelmének, Algéria a továbbjutásnak örülhetett az Afrika-kupán

Minden más foci
2025.12.28. 15:56

Afrikai Nemzetek Kupája: a jövőben négyévente rendezik meg a tornát

Minden más foci
2025.12.20. 16:29

Szalahot is jelölte a BBC az Év sportszemélyisége díjra

Angol labdarúgás
2025.12.09. 16:12

A Marseille-nek Aubameyang, a Napolinak McTominay volt a nyerőembere

Bajnokok Ligája
2025.11.25. 22:57

Mahrez vezérletével győzött Algéria, és kijutott a világbajnokságra

Foci vb 2026
2025.10.09. 19:56
Ezek is érdekelhetik