Horvátország: Modric negyedszer lett a legjobb

MTI MTIMTI MTI
2016.06.07. 13:34
Negyedik alkalommal választották meg a legjobb horvát labdarúgónak Luka Modricot.


A Real Madrid középpályása 2013-ban nyert először, azóta pedig sorozatban végzett az első helyen azon a szavazáson, amelyben Horvátország élvonalbeli csapatainak játékosai és edzői nyilvánítanak véleményt.
A Real Madrid középpályása 2013-ban nyert először, azóta pedig sorozatban végzett az első helyen azon a szavazáson, amelyben Horvátország élvonalbeli csapatainak játékosai és edzői nyilvánítanak véleményt.

Modric alapembere volt a Real Madridnak a mostani idényben is, amelyben a spanyol csapat a bajnoki ezüst után megnyerte a Bajnokok Ligáját, és sokat várnak tőle a válogatottban is, amelynek egyik irányítójaként ott lesz a pénteken kezdődő franciaországi Eb-n.

A 30 éves futballista a díjat átvéve sportszerűen úgy nyilatkozott, hogy a legjobb horvát labdarúgó titulusra éppúgy rászolgált volna a spanyol bajnok és kupagyőztes FC Barcelona játékosa, Ivan Rakitic vagy az olasz Internazionalét erősítő, szintén támadó középpályás Ivan Perisic.

Modric 2006 óta 90 alkalommal húzta magára a nemzeti együttes mezét, s eddig 10 gólt szerzett a válogatottban.

 

Legfrissebb hírek

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
19 órája

Nemzetek Ligája: Modric 41 évesen is ott lesz a horvátok keretében

Minden más foci
2026.09.05. 12:40

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 10:35

Az utolsó tangó – búcsúzó vb-sztárok

Képes Sport
2026.07.27. 16:36

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 18:53

Kiadós rugdosódás után feljutott a csúcsra a spanyol foci – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.11. 16:40

Modric a vb-kiesés után: Ha a másik oldalon történik, a VAR-t nem használják

Foci vb 2026
2026.07.03. 09:09

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
2026.07.03. 04:30