Stuttgart: Szabics visszatérhet, volt edzőjét segítheti

Vágólapra másolva!
2016.05.20. 23:35
A Nemzeti Sport információi szerint megtörténhet, hogy Szabics Imre visszatér korábbi sikerei színhelyére, Stuttgartba – természetesen már nem játékosként, hanem a szakmai stáb tagjaként.

Egy héttel ezelőtt dőlt el, hogy a VfB búcsúzik az élvonaltól, és az osztályváltás edzőváltással párosult: Jürgen Kramny helyét Jos Luhukay foglalja el (2015 februárjában őt váltotta Dárdai Pál a Hertha kispadján). A kiesés után nemcsak a vezetőedzőtől, hanem Robin Dutt sportigazgatótól is elköszöntek, és ez nyithatja meg az utat a stuttgarti szurkolók korábbi kedvence előtt.

No meg az, hogy Jos Luhukay nem ismeretlen neki: a holland tréner keze alatt játszott Augsburgban. A hírek szerint a szakember módfelett megbízik a 2003 és 2005 között a VfB támadósorát erősítő, a válogatottnál Dárdai Pál munkáját segítő, tavasszal már a Sturm Graz másodedzőjeként dolgozó Szabics Imrében, így csakugyan jó esély mutatkozik arra, hogy az oldalvonalon kívül is egyre szebb pályát befutó, 35 éves szakember hamarosan ismét a svábok kötelékébe tartozzék.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: az emberhátrányban futballozó Mainznak esélye sem volt a Freiburg ellen

Német labdarúgás
11 órája

Bundesliga: a Frankfurt a 96. percben mentett pontot a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
12 órája

A második félidőben jött az olasz henger, a Bologna leiskolázta a Salzburgot

Európa-liga
2025.11.27. 23:08

Ebben az évben már nem léphet pályára Gulácsiék csapattársa

Német labdarúgás
2025.11.26. 12:10

Kane a pletykákról: Senki sem keresett engem

Német labdarúgás
2025.11.25. 17:21

Kétgólos hátrányból ütötte ki a Bayern München a Freiburgot

Német labdarúgás
2025.11.22. 17:29

Megvan Szabics Imre első trófeája új csapatával – megnyerték az Egyiptomi Szuperkupát

Minden más foci
2025.11.09. 19:01

Két magyar szereplő Afrika legnagyobb derbijén, amit nem is mernek hazai bírókra bízni

Minden más foci
2025.11.09. 15:01
Ezek is érdekelhetik