Afrika: káosz – elhunyt bírót jelöltek ki a hétvégi bajnokira

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.22. 14:42
null
Chris Giwa (a képen) harcban áll az elnöki tisztségért (Forrás: BBC)
Totális a fejetlenség a Nigériai Labdarúgó-szövetségben. A BBC riportja szerint a Warri Wolves és a Giwa FC vasárnapi bajnoki mérkőzésére egy januárban elhunyt játékvezetőt jelöltek ki.

 

Az ország labdarúgása krízisbe került, miután kettészakadt a szövetség, pontosabban két szövetségi elnök is tevékenykedik. Egyiküket, Chris Giwát a bíróság jelölte ki a (szerintük korábbi és a) FIFA által elnöknek elismert Amaju Pinnick helyére.

A hatalom megragadása érdekében Giwa nevezte meg a hétvégi bajnoki fordulóra kijelölt játékvezetőket. A kiküldött játékvezetők közé azonban bekerült a januárban elhunyt Wale Akinsanya is.

Mindeközben a rivális vezetés is kijelölte a játékvezetőket a bajnoki fordulóra, így könnyen elfordulhat, hogy lesz olyan mérkőzés, amelyre két játékvezető stáb érkezik.

A FIFA mindeközben jelezte a nigériai labdarúgás vezetői felé, hogy ha nem az általa kijelölt Pinnick vezeti az ország futballjának szövetségét, Nigéria büntetésre (felfüggesztésre, eltiltásra) számíthat.

Legfrissebb hírek

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban

Minden más foci
16 órája

Infantino szerint vissza kéne engedni az oroszokat

Minden más foci
2026.02.02. 17:33

Meghaladta a 13 milliárd dollárt a nemzetközi átigazolások értéke 2025-ben a FIFA tanulmánya szerint

Minden más foci
2026.01.28. 16:23

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

Afrika-kupa: Nigéria lett a bronzérmes, tizenegyesekkel verte meg Egyiptomot

Minden más foci
2026.01.17. 19:24

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38

A nem tisztelt Egyiptom éremért harcolhat Marokkóban

Minden más foci
2026.01.17. 09:56

Hatalmas az érdeklődés: félmilliárd jegyet igényeltek a vb-re a legutóbbi vásárlási időszakban

Foci vb 2026
2026.01.15. 11:42
Ezek is érdekelhetik