Puskás-díj: Messi is a listán – tíz gól, amelyből kikerül a nyertes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.06. 15:45
A FIFA nyilvánosságra hozta azt a tíz gólt, amely közül kikerül 2015 Puskás-díjas találata. A szervezet honlapján többek között Lionel Messi Király-kupa-döntőben lőtt szólógóljára, illetve Alessandro Florenzi Barcelona ellen szerzett BL-találatára is lehet szavazni – ide kattintva. A díjat január 11-én a FIFA-gálán adják át.

A 2014 novembere és 2015 novembere között esett gólokra november 30-ig lehet szavazni, utána a legjobb három új szavazáson vesz részt.

DAVID BALL
Az angol március 29-én az angol harmadosztályú Fleetwood Town Preston North End elleni összecsapásán forgatta meg a védőket, majd emelt a kapuba.



GONZALO CASTRO
Az uruguayi a Real Sociedad színeiben a Deportivo elleni április 12-i spanyol bajnokin idézte fel Marco van Basten 1988-as Eb-döntős gólját.


LIONEL MESSI
A négyszeres aranylabdás az Athletic Bilbao elleni Király-kupa-döntőn indult el a félpályáról, és a jobb oldalon végrehajtott pazar szólóját követően betalált.


ALESSANDRO FLORENZI
Az olasz a Roma–Barcelona BL-meccsen vette észre, hogy Marc-André ter Stegen kint áll a kapujából, és precízen átemelte a kapust.


WENDELL LIRA
A brazil márciusban a Goianésia játékosaként az Atlético GO ellen szerezte művészi találatát Goiás állam bajnokságában.


CARLI LLOYD
Az amerikai a női vb legszebb góljával került a tízes listára, Japán ellen talált be a félpályáról.


PHILIPPE MEXES
A francia a milánói derbin egy szöglet után kapásból talált be az Inter kapujába július 25-én felkészülési mérkőzésen.


CARLOS TÉVEZ
Ez tavaly novemberi emlék, az argentin még a Juventus játékosaként lódult meg a Parma elleni bajnokin, és lőtt szép gólt.


MARCEL NDJENG
A kameruni a Paderborn július 13-i, Bolton elleni felkészülési mérkőzésén tett tanúbizonyságot remek helyzetfelismerő képességéről.


ESTEBAN RAMÍREZ
A Costa Rica-i bajnokság tavaly novemberi Herediano–Deportivo Saprissa összecsapásán bűvölte a labdát a hazaiak játékosa, majd a bal felsőbe bombázott.




Legfrissebb hírek

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
4 órája

Videó: Lionel Messi is feltűnt a Coldplay csókkameráján

Minden más foci
2025.07.28. 20:19

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32

MLS: szokatlan ok miatt tiltották el Messit és Jordi Albát

Minden más foci
2025.07.25. 19:42

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43
Ezek is érdekelhetik