FIFA: Platini csodálkozik a fellebbviteli bizottság lassúságán

MTI MTIMTI MTI
2015.11.12. 13:00
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöki posztjára pályázó Michel Platini csodálkozik azon, hogy az illetékes bizottság mennyire lassan bírálja el a felfüggesztésével kapcsolatban benyújtott fellebbezését.

Az ügyvédei által csütörtökön megfogalmazott közlemény szerint az UEFA-elnök furcsállja, hogy „meglepően lassan” hozza meg a határozatát a fellebbviteli bizottság.

„Platini úr (elnöki) pályázatát csak a felfüggesztése után bírálják el, azaz semmilyen módon nem lett elutasítva” – utalt ugyanakkor a szövegben tanácsadója, Thibaud d’Ales arra, hogy a FIFA-elnökjelöltek feddhetetlenségi vizsgálata Platini esetében még nem történt és nem is történhetett meg.

Platinit a FIFA etikai bizottsága október 8-án tiltotta el 90 napra a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől, mert vizsgálat indult ellene azzal összefüggésben, hogy 2011 februárjában kétmillió svájci frankot kapott Joseph Blatter FIFA-elnöktől.

Az ad hoc választási bizottság vezetője, Domenico Scala azt mondta, egy jelölt feddhetetlenségének a vizsgálata nem végezhető el, ha eltiltását tölti. Platini október 10-én fellebbezett, s ha sikerrel jár, a testület elbírálhatja majd a pályázatát, illetve eltiltásának január 5-i lejárta után szintén ellenőrizni tudják még a feddhetetlenségét az elnökválasztás előtt.

A FIFA csütörtökön közölte, hogy a hét pályázó közül Ali bin al-Husszein jordán hercegnek, a FIFA végrehajtó bizottsága korábbi tagjának, Gianni Infantinónak, az európai szövetség (UEFA) főtitkárának, Jérome Champagne-nak, a FIFA korábbi főtitkár-helyettesének, a bahreini Salman Bin Ibrahim al-Kalifa sejknek, az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC) elnökének, valamint Tokyo Sexwale dél-afrikai üzletembernek a jelentkezését hagyta jóvá, a libériai Musa Bilityét nem.

 

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
2026.09.24. 16:22

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

Letartóztatták a Lengyel Olimpiai Bizottság elnökét

Egyéb egyéni
2026.09.14. 18:52

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15