FIFA: Blatter kórházba került, de egyre jobban érzi magát

MTI MTIMTI MTI
2015.11.11. 16:30
Szerdán kórházba került Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kilencven napra eltiltott elnöke.

Klaus J. Stöhlker, a 79 éves svájci sportvezető tanácsadója szerdán azt nyilatkozta: Blatter kisebb rosszulléte után egyre jobban van, ám még kicsit gyenge, ezért valószínűleg jövő keddig a kórházban marad.

„A fejem és a szívem mindig rendben volt” – idézte a FIFA elnökét a szóvivő.

Orvosai már múlt pénteken egy hét pihenőt írtak elő Blatternek, azt javasolták neki, hogy kímélje magát, ezért már akkor e hét vasárnapjáig minden programját lemondta.

Blattert és az európai szövetség (UEFA) elnökét, Michel Platinit október 8-án tiltotta el a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől a FIFA etikai bizottsága, mert korrupció gyanújával nyomozást folytat ellenük a svájci államügyészség. A vizsgálat azzal összefüggésben indult, hogy Platini kétmillió svájci frankot (575 millió forint) kapott a FIFA elnökétől 2011 februárjában.

Joseph Blattert május 29-én újra megválasztották, ötödik ciklusát azonban azzal kezdte, hogy június 2-án lemondott posztjáról, miután a tisztújítás előtt két nappal hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. A letartóztatottakkal együtt 14 FIFA-tisztségviselőt és cégvezetőt vádoltak meg bűnszövetkezet működtetésével, azóta a botrány tovább gyűrűzött.

A svájci sportvezető június 2-i lemondásakor rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte, de a február 26-ra kiírt tisztújításig ő akarta tovább vezetni a FIFA-t. A 90 napos eltiltás miatt a szervezetet most a rangidős alelnök, a 69 éves kameruni Issa Hayatou irányítja.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
Tegnap, 14:46

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
2026.09.24. 16:22

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29