Átigazolások: nem a pénz számít – Szlovéniába ment a spanyol

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.19. 00:10
A szlovén élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő NK Zavrc csapatában folytatja pályafutását a 16-szoros spanyol válogatott Albert Riera.

A 33 éves szélső márciusban aláírt a spanyol másodosztályú Mallorcához, de csak hat bajnoki mérkőzésen jutott szóhoz, és a nyáron távozott.

A spanyol válogatott tagjaként a 2009-es Konföderációs-kupán bronzérmet szerző Riera most csapatot talált magának, a tízcsapatos szlovén bajnokság ötödik helyén álló NK Zavrc együtteséhez szerződött.

„Élvezni szeretné a futballt. Nem az anyagiak miatt igazolt hozzánk, elég pénzt keresett már a pályafutása során” – mondta Vuk Miran, a Zavrc sportigazgatója.

Riera a hírek szerint havi kétezer eurót (átszámítva körülbelül 620 ezer forintot) keres majd a szlovénoknál, ami nemzetközi viszonylatban nem nevezhető soknak, de így is a csapat legjobban kereső játékosa lesz.

Az Espanyolt, a Liverpoolt, az Olympiakoszt és a Galatasarayt is megjáró spanyol futballista a szezon végéig szóló szerződést kötött új munkaadójával.

Legfrissebb hírek

Újabb brazil támadó Zalaegerszegen – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 perce

Megvan, melyik klub mentheti ki Garnachót Manchesterből – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
14 órája

Visszatért a Diósgyőrbe Tamás Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 órája

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:05

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Zombori Zalán: A Portsmouth nagy lehetőség Kosznovszkynak

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 08:05
Ezek is érdekelhetik