FIFA: a dél-koreai milliárdos is indul az elnöki posztért

MTI MTIMTI MTI
2015.08.17. 14:16
Hivatalosan is bejelentette hétfőn indulását a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöki posztjáért a dél-koreai Csung Mong Jun, a szervezet korábbi alelnöke.

„A FIFA azért lett ennyire korrupt, mert negyven éve ugyanazok az emberek és a pajtásaik irányítják, az abszolút hatalom pedig abszolút mértékben megrontotta a szövetséget" – jelentette ki sajtótájékoztatóján a 63 éves Csung, hozzátéve: az elmúlt évtizedek szövevényes korrupciós ügyei után a FIFA-nak olyan vezetőre van szüksége, aki „józan ésszel, átláthatóan és becsületesen irányít".63 éves Csung, hozzátéve: az elmúlt évtizedek szövevényes korrupciós ügyei után a FIFA-nak olyan vezetőre van szüksége, aki „józan ésszel, átláthatóan és becsületesen irányít".

A Hyundai konszern főrészvényeseként milliárdos Csung 1994 és 2011 között tagja volt a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságának, most pedig azt mondta, csak négy évre vállalná el az elnöki tisztséget.

„Négy év alatt meg tudom változtatni a FIFA-t" – nyilatkozta, majd kitért legnagyobb ellenfelére, az európai szövetséget irányító Michel Platinire, akiről azt mondta, olyan volt a kapcsolata a regnáló elnökkel, Joseph Blatterrel, mint fiúnak az apjával.

„Michel nagyszerű futballista volt, kétszer golfoztam is vele, nem túl jók az ütései, úgyhogy jobb, hogy labdarúgónak állt, nem golfozónak" – említette meg Csung, s úgy vélte, „hirtelen divatos lett Blatter ellenségévé válni, ez most kényelmes pozíció".

Platini július 30-án nyilvánította ki indulási szándékát, mellette a libériai Musa Bility, a brazil Zico, valamint a trinidadi David Nakhid jelezte, pályázik a tisztségre. A májusi tisztújító kongresszuson Blatterrel szemben alulmaradó Ali bin al-Husszein jordániai herceg, valamint a dél-afrikai Tokyo Sexwale ugyancsak fontolgatja, hogy megméreti magát a február 26-ra kiírt választáson.

A jelölteknek október 26-ig van lehetőségük benyújtaniuk a szükséges dokumentumokat a FIFA-hoz, a hivatalos kandidáláshoz öt tagország támogatását kell birtokolni.

A tisztújításra azért van szükség, mert a május 29-ei szavazáson ötödik ciklusára megválasztott Blatter június 2-án lemondott posztjáról. Akkor jelezte, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi, de az új vezető megválasztásáig ő látja el az elnöki teendőket.

A május végi kongresszus nyitó napját megelőzően, május 27-én hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. Velük együtt összesen 14 FIFA-tisztségviselőt és cégvezetőt vádolt meg az amerikai igazságügyi minisztérium bűnszövetkezet működtetésével, amelyhez több mint 150 millió dollárnyi vesztegetési pénz futott be.

Legfrissebb hírek

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
2026.08.11. 07:30

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

Infantino-terv: a FIFA bocsánatot kért a tagszervezetektől, az elnökség támogatja a vezetőséget

Foci vb 2026
2026.08.06. 17:00

A férfi labdarúgócsapatok egy hónapig nem játszanak Brazíliában a női vb miatt

Minden más foci
2026.08.05. 20:43

Gianni Infantino válságtanácskozást tart Marokkóban

Minden más foci
2026.08.05. 10:50