Besiktas: őrjöngő tömeg fogadta Quaresmát Isztambulban – videó

2015.07.22. 08:21
Mintegy hétezer Besiktas-szurkoló várta Ricardo Quaresmát kedd este az isztambuli reptéren. A portugál szélső ma esik át az orvosi vizsgálaton, majd aláírja várhatóan két évre szóló szerződését.

„A múltat magam mögött hagyva új fejezetet nyitok Törökországban. Tudom, a szurkolók mit várnak tőlem, és minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy ne okozzak nekik csalódást. Az ő szeretetük és fanatizmusuk volt a fő ok, amiért visszatértem Isztambulba. A fő célunk, hogy visszaszerezzük a bajnoki címet, amit engedtünk kicsúszni legutóbb a kezünk közül” – mondta Quaresma a Besiktas Tv-nek. Quaresma a Besiktas Tv-nek.

 


 

Quaresma korábban 2010 és 2012 között már állt a Besiktas alkalmazásában. A klub és a játékos között létrejött megállapodást a török sajtó már egy héttel ezelőtt is tényként közölte, a klubelnök azonban anyagi okokra hivatkozva tagadta a hírt.

Dzsudzsák Balázs ugyancsak a török klub kiszemeltjei között szerepelt, mind közül a legkitartóbban udvaroltak a Dinamo Moszkva magyar válogatottjának. (A szélső szerződése lejár az év végén, és noha klubja marasztalja, saját bevallása szerint szinte biztos, hogy távozik.) A szélre szerződtetett portugál megszerzése után valószínűsíthető, hogy Dzsudzsákról tényleg végleg letesz a Besiktas, bár ha abból indulunk ki, hogy a portugál szerződtetésétől és elhatárolta magát az elnök, és a jelek szerint mégiscsak ott köt ki, akár még a magyar szélső esetében is várhatóak fordulatok.

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: próbajátékosok is szerepet kaptak a Besiktassal szemben alulmaradó Gyirmótban

Labdarúgó NB II
2026.07.03. 17:51

A Bayern München bejelentette Nathaniel Brown szerződtetését

Német labdarúgás
2026.07.03. 14:29

A Gyirmóttal és a Mosonmagyaróvárral is felkészülési meccset játszik a Besiktas

Labdarúgó NB II
2026.07.01. 12:18

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
2026.07.01. 10:10

Hosszabbított Dzsudzsák Balázzsal a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 13:29

Marc Cucurella a Real Madridban folytatja karrierjét – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.15. 11:12

„Az európai futball feltörekvő csillaga” ül le a Besiktas kispadjára

Minden más foci
2026.06.06. 19:33

Újabb lejáró szerződésű liverpooli védőt igazolhat a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.02. 18:04
Ezek is érdekelhetik