FIFA: „Lehet, hogy nem is Dél-Afrika nyerte a 2010-es vb rendezési jogát”

MTI MTIMTI MTI
2015.06.07. 18:02
Vasárnapi brit sajtóértesülés szerint felmerülhet az a gyanú, hogy a 2010-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát nem is a Dél-Afrikai Köztársaság, hanem Marokkó nyerte, csak a szavazatokat szándékosan félreszámolták Dél-Afrika javára.

A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap – amely éppen egy éve hosszú feltáró riportsorozatot közölt a 2022-es világbajnokság győztes katari pályázatát övező korrupciógyanús ügyekről is – vasárnap közzétett online kiadásán több titkos korabeli hangfelvételt, amelyet annak idején az újság magukat lobbicsoportnak kiadó riporterei készítettek.

A felvételek egyikén elhangzik a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságának botswanai tagja, Ismail Bhamjee részéről, hogy a 2010-es világbajnokság helyszínéről 2004-ben tartott voksolás után a testület tagjai megbeszélték egymással, hogy „ki hogyan szavazott”, és ebből arra lehetett következtetni – legalábbis Bhamjee meggyőződése szerint –, hogy Marokkó két vokssal megelőzhette Dél-Afrikát.

Bhamjee szerint azonban a zárt ajtók mögött lezajlott szavazatszámlálás során „szándékosan félreszámolhatták” a voksokat.

A The Sunday Times internetes oldalán megjelent riport szerint Marokkó is felajánlott kenőpénzeket a FIFA döntnökeinek, köztük egymillió dollárt a trinidadi Jack Warnernek, a FIFA volt alelnökének, aki el is fogadta a pénzt, de „átverte” a marokkóiakat, és végül a még több pénzt ajánló Dél-Afrikára voksolt.

A lap szerint ez alátámasztja Chuck Blazernek, a végrehajtó bizottság volt amerikai tagjának azon állítását, hogy Warnernek a dél-afrikaiak 10 millió dollárt ajánlottak szavazatáért.

Ezzel párhuzamosan a BBC is tárt fel olyan dokumentumokat, amelyek arra vallanak, hogy Warner hatalmas összegeket fordított személyes kiadásokra, hiteltörlesztésekre és pénzmosásra.

Greg Dyke, az angol Labdarúgó-szövetség (FA) elnöke a The Guardian című baloldali brit napilap hétvégi kiadásának nyilatkozva nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy Joseph Blattert, a FIFA távozó elnökét a korrupciós botrányban indított bűnügyi vizsgálat során őrizetbe veszik.

Legfrissebb hírek

A FIFA mérlegeli, mit tegyen, ha Irán visszalép a nyári labdarúgó-világbajnokságtól

Foci vb 2026
2026.03.12. 11:00

Infantino szerint Trump biztosította a FIFA-t Irán vb-részvételéről

Foci vb 2026
2026.03.11. 09:52

Sepp Blatter, a dörzsölt idealista

Népsport
2026.03.10. 06:29

Amerika visszainteget – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
2026.03.09. 23:05

Infantino szerint a kiállítás lehet a válasz a szájukat eltakaró futballisták rasszizmusára

Minden más foci
2026.03.02. 13:33

Gyorsított cserék, bedobások, kirúgások – időhúzás elleni intézkedésekről döntött az IFAB

Minden más foci
2026.02.28. 20:26

Vb 2026: a FIFA bizalma az erőszakhullám ellenére sem rendült meg Mexikóban

Foci vb 2026
2026.02.27. 11:15

„Szenvedéllyel szereti ezt a játékot” – Gianni Infantino tíz éve irányítja a FIFA-t

Minden más foci
2026.02.26. 08:48
Ezek is érdekelhetik