Ligue 1: továbbra is ontja a gólokat a korábbi dortmundi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.14. 22:00
A Saint-Étienne idegenben 3–2-re legyőzte a sereghajtó Metzet a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 29. fordulójának szombati játéknapján, és a megszerzett három pont révén folytatta a BL-helyek ostromát. A Montpellier főként a remek formában lévő Lucas Barrios duplájának köszönhetően győzött 3–1-re a Reims ellen.

A korábban a Borussia Dortmundot erősítő paraguayi Lucas Barrios decemberig nem szerzett gólt a Montpellier-ben, azóta viszont már tíznél tart – szombat este kettőt is lőtt, azaz főszerepet játszott a Reims felett aratott győzelemben.

Az utolsó pillanatig kiélezett metzi mérkőzés a 41. percben majdnem félbeszakadt: Stéphane Ruffier-t, a Saint-Étienne kapusát egy öngyújtóval fejbe dobták, majd eltaláltak egy csomag rágógumival is – utóbbit a kapus visszadobta a nézőtérre, majd heves szópárbaj bontakozott ki a felek között. A mérkőzés rövid időre félbeszakadt, aztán az újrakezdés után büntettek a vendégek – Mevlüt Erdinc belőtte a második góljukat is, amivel a győzelem felé terelte övéit.

A Lens négy vereség után létfontosságú három pontot szerzett, miután az argentin Pablo Chavarría lövésével legyűrte a kiesés elleni harcban szintén érintett Toulouse-t. Adamo Coulibaly, a DVSC korábbi gólvágója végig a pályán volt a lensi csapatban.

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 1
29. FORDULÓ
Metz–Saint-Étienne 2–3
(Lejeune 56., Ngbakoto 91. – 11-esből, ill. Gradel 38., Mevlüt Erdinc 42., Mollo 80.)
Montpellier–Reims 3–1 (Barrios 4., 73., Sanson 92., ill. Oniangué 87.)
Lens–Toulouse 1–0 (Chavarría 77.)
Nantes–Evian TG 2–1 (Nkoudou 45., Gakpé 47., ill. Nsikulu 75.)
Lorient–Caen 2–1 (Guerreiro 43., J. Ayew 60., ill. Bazile 42.)

Az állás
1. Lyon 28 17 6 5 56–22 +34 57
2. Paris SG 28 15 11 2 50–24 +26 56
3. Marseille 28 16 5 7 56–31 +25 53
4. Monaco 28 14 8 6 32–20 +12 50
5. Saint-Étienne 29 13 10 6 35–24 +11 49
6. Montpellier 28 13 6 9 39–31 +8 45
7. Bordeaux 28 12 9 7 34–33 +1 45
8. Nantes 29 10 9 10 24–30 –6 39
9. Lille 28 10 8 10 24–24 0 38
10. Rennes 28 10 8 10 28–34 –6 38
11. Guingamp 29 12 2 15 32–41 –9 38
12. Lorient 29 11 4 14 34–37 –3 37
13. Bastia 29 9 9 11 30–34 –4 36
14. Reims 29 9 8 12 35–47 –12 35
15. Caen 29 9 7 13 44–44 0 34
16. Nice 29 9 7 13 31–36 –5 34
17. Evian 29 9 2 18 30–47 –17 29
18. Toulouse 29 8 5 16 29–48 –19 29
19. Lens 29 6 7 16 27–43 –16 25
20. Metz 29 5 7 17 22–42 –20 22
Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
8 órája

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57

Ligue 1: a kelet-franciaországi presztízsmeccsen lezárta rossz szériáját a Strasbourg

Francia labdarúgás
2026.01.18. 19:10

Egygólos hazai sikerrel visszaugrott az élre a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.17. 23:06
Ezek is érdekelhetik