FIFA: Ibra és Balotelli menedzsere elnök lenne

MTI MTIMTI MTI
2015.01.23. 12:23
Indulni akar a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) májusi elnökválasztásán Mino Raiola, aki többek között Zlatan Ibrahimovic és Mario Balotelli pályafutását menedzseli.  

Ha beváltja ígéretét, a 47 éves holland üzletember a negyedik kihívója lehet az ötödik mandátumát töltő 78 éves svájci Joseph Blatternek.

Tavaly októberben a francia Jérome Champagne, a szervezet korábbi főtitkár-helyettese és nemzetközi igazgatója, decemberben Ali bin al-Husszein jordán herceg, januárban pedig a korábbi francia válogatott futballista, David Ginola jelentette be, hogy indul az elnöki posztért.

„Ha arra gondolok, hogy Joseph Blattert újraválaszthatják, belebetegszem” – nyilatkozta Raiola a holland Volkskrant című napilapnak.

Az elnökjelöltség feltétele, hogy a pályázónak az elmúlt ötéves időszakban legalább két évet a nemzetközi labdarúgás irányításában kellett eltöltenie, illetve öt tagszervezet ajánlásával kell rendelkeznie január 29-ig, azaz jövő csütörtökig.

A FIFA-t és Blattert az utóbbi hónapokban rengeteg bírálat érte a 2018-as oroszországi, illetve a 2022-es katari világbajnokság helyszínkijelölésével kapcsolatban felvetődő korrupciós vádak miatt.

A nemzetközi szövetség május 29-én Zürichben tartja az elnökválasztást.

Legfrissebb hírek

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
Tegnap, 7:30

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

Infantino-terv: a FIFA bocsánatot kért a tagszervezetektől, az elnökség támogatja a vezetőséget

Foci vb 2026
2026.08.06. 17:00

A férfi labdarúgócsapatok egy hónapig nem játszanak Brazíliában a női vb miatt

Minden más foci
2026.08.05. 20:43

Gianni Infantino válságtanácskozást tart Marokkóban

Minden más foci
2026.08.05. 10:50