FIFA: korrupciós ügyben tett büntetőfeljelentést a szervezet

MTI MTIMTI MTI
2014.11.18. 18:40
Büntetőfeljelentést tett a svájci államügyészségen a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a 2018-as és 2022-es világbajnokság helyszínkijelöléséhez kapcsolódó vizsgálattal összefüggésben, „magánszemélyek lehetséges kötelességmulasztása" miatt.

Amint azt a FIFA kedden közölte, a lépésre Hans-Joachim Eckertnek, a szervezet etikai bizottsága vezetőjének ajánlására került sor.

A FIFA múlt csütörtökön jelentette be, hogy a Michael Garcia, az etikai bizottság vizsgálati részlegének vezetője által elkészített jelentés alapján az etikai bizottság nem talált semmi olyan – elsősorban megvesztegetésre utaló jelet –, ami miatt a 2018-as és a 2022-es vb rendezéséért lefolytatott pályázatot meg kellene ismételni. Ennek következtében a 2018-as vb rendezési joga Oroszországnál, a 2022-esé pedig Katarnál marad.

Garcia azonban múlt pénteken azt kérte, hogy a FIFA teljes terjedelmében hozza nyilvánosságra a jelentést, mert úgy véli, hogy az etikai bizottság vezetője nem megalapozott következtetéseket vont le az általa készített anyagból.

Joseph Blatter, a FIFA elnöke kedden a szövetség honlapján azt mondta, az ő feladata volt megtenni a büntetőfeljelentést, amit Eckert javasolt.

„Nem vagyok ügyvéd, és nem voltam a jelentés címzettjei között, így nem is láttam a dokumentumot" – nyilatkozta ugyanakkor a 78 éves elnök, aki hangsúlyozta: a szervezetnek nincs jogosultsága arra, hogy nyilvánosságra hozza a teljes anyagot.

„Ha a FIFA leközölné a dokumentumot, azzal nemcsak a saját szabályzatát, hanem az állami törvényeket is megsértené" – tette hozzá Blatter.

Garcia múlt pénteken közölte, a FIFA fellebbviteli bizottságához akar fordulni, mert Eckert összegzése számos helyen nagy mértékben hiányos és téves ismertetése a jelentésben részletezett tényeknek és következtetéseknek. Eckert erre reagálva azt mondta, helyesebb lett volna, ha a nézetkülönbségeiket személyesen beszélik meg, és igyekszik minél előbb találkozni Garciával. A találkozóra csütörtökön kerül sor.

Legfrissebb hírek

A FIFA mérlegeli, mit tegyen, ha Irán visszalép a nyári labdarúgó-világbajnokságtól

Foci vb 2026
2026.03.12. 11:00

Infantino szerint Trump biztosította a FIFA-t Irán vb-részvételéről

Foci vb 2026
2026.03.11. 09:52

Infantino szerint a kiállítás lehet a válasz a szájukat eltakaró futballisták rasszizmusára

Minden más foci
2026.03.02. 13:33

Gyorsított cserék, bedobások, kirúgások – időhúzás elleni intézkedésekről döntött az IFAB

Minden más foci
2026.02.28. 20:26

Vb 2026: a FIFA bizalma az erőszakhullám ellenére sem rendült meg Mexikóban

Foci vb 2026
2026.02.27. 11:15

„Szenvedéllyel szereti ezt a játékot” – Gianni Infantino tíz éve irányítja a FIFA-t

Minden más foci
2026.02.26. 08:48

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban

Minden más foci
2026.02.05. 15:14

Infantino szerint vissza kéne engedni az oroszokat

Minden más foci
2026.02.02. 17:33
Ezek is érdekelhetik