Vb 2022: a katariak Putyint és Blattert is megkörnyékezték

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.06.08. 13:16
Vlagyimir Putyin orosz elnököt, Franz Beckenbauert, a német labdarúgás egykori világsztárját és Joseph Blattert, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnökét is „megkörnyékezte” Katar egykori legmagasabb rangú sportvezetője, Mohamed bin Hammam – írta a The Sunday Times.

A tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lap a múlt héten kezdett feltáró riportsorozatot arról, hogy a birtokába került adatok szerint Hammam, az ázsiai konföderáció (AFC) volt elnöke, a FIFA egykori alelnöke – akit korrupciógyanús ügyeiért a szövetség már korábban eltiltással sújtott – kenőpénzekkel „megvásárolta” hazája számára a 2022-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát. A lap közölte, hogy hatalmas mennyiségű, több milliónyi olyan dokumentumhoz – köztük email-üzenetekhez, bankszámla-kimutatásokhoz, átutalási bizonylatokhoz – jutott hozzá, amelyek a korrupt ügyleteket bizonyítják.

A riport vasárnap közölt második részéből kiderül, hogy a katari üzletember és egykori sportvezető az Oroszország által elnyert – Anglia által is megpályázott – 2018-as és a Katarnak ítélt 2022-es vb-ről szóló döntések előtt Moszkvában járt Putyin vendégeként. A látogatást Vitalij Mutko, az orosz pályázati bizottság elnöke szervezte.

A The Sunday Times birtokába jutott adatok szerint Putyin – aki akkoriban az orosz miniszterelnöki tisztséget töltötte be – nem csupán Hammammal, de a katari emírrel is találkozott, akivel „a közös földgázkitermelés lehetőségeit” tekintették át.

A brit lap által megszerzett dokumentumok szerint a katariak is „felfigyeltek” arra, hogy a 2018-as világbajnokság orosz pályázati csapatát a „Putyin környezete által ellenőrzött” gázipari óriáscég, a Gazprom korábbi illetékesei irányítják.

Az adatokból kiderül az is, hogy Hammam „diszkrét találkozókat” szervezett Blatter számára a katari királyi családdal és „üzleti együttműködési tárgyalásokra” Katarba invitálta Franz Beckenbauert, a FIFA végrehajtó bizottságának egykori tagját annak a német olaj- és gázszállító cégnek a vezetőivel együtt, amely Beckenbauert tanácsadóként alkalmazta.

Hammam mindemellett 1.7 millió dollárt fizetett több ázsiai, afrikai és karibi futballszövetség tisztviselőinek támogatásuk elnyerése végett – írja a lap.

A FIFA egyik főszponzora, a Sony elektronikai vállalatcsoport a The Sunday Timesnak eljuttatott közleményében a lap értesüléseinek „alapos és megfelelő” kivizsgálását követelte.

A The Sunday Times által megszerzett terhelő dokumentumok alapján máris sportági vezetők, politikusok, korrupcióellenes szakértők szorgalmazzák a 2022-es világbajnokság rendezési jogát odaítélő eljárás újraindítását.

John Whittingdale, a brit parlament sport-, média- és kulturális ügyekért felelős alsóházi bizottságának elnöke már a riport első részének múlt heti közzététele után kijelentette, hogy véleménye szerint „elsöprő erejű” indokok vannak a döntési folyamat újbóli elkezdésére.

Whittingdale a BBC-nek nyilatkozva kijelentette azt is, hogy az ügy miatt Joseph Blatter FIFA-elnök helyzete „tarthatatlanná” válhat.

Ed Miliband, az ellenzéki brit Munkáspárt vezetője a riport második részének vasárnapi ismertetése után szintén azt mondta, hogy „erőteljesen indokolt lenne” a pályázati eljárás „azonnali” újraindítása, ha a lap „megdöbbentő” értesülései bebizonyosodnak.

Legfrissebb hírek

Felavatták Beckenbauer szobrát az Allianz Arénánál

Német labdarúgás
2025.09.12. 18:49

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
2025.09.11. 13:12

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

Vb 2026: akár kétmillió forintba is kerülhet egy jegy a döntőre

Foci vb 2026
2025.09.04. 10:14

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.08.20. 23:16

Kis lépés a világfutballnak, hatalmas ugrás a Marshall-szigeteknek

Minden más foci
2025.08.16. 13:04
Ezek is érdekelhetik