Edzősors: Paulo Sousa célja egymás után két BL-t nyerni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.23. 21:15
null
Paulo Sousa edzőként sem adja alább, mint játékosként (Fotó: Action Images)
Paulo Sousa, a Videoton korábbi, a Maccabi Tel-Aviv jelenlegi edzője a Daily Mail című lapnak adott nagyinterjút, amelyben beszélt edzői pályafutása nagy fordulatairól, céljairól és szubjektív helyzetképet adott az angol labdarúgásról.

„Öt klubot – a QPR-t, a Swansea-t, a Leicestert, a Videotont és most a Maccabit – irányítottam az elmúlt öt szezonban, ugyanakkor menedzserként mindig olyan feladatot keresek, ami közép vagy hosszú távra szól. Ez a legjobb módja, hogy fejlesszünk, előrébb vigyünk egy folyamatot köztem, a vezetőség és a szurkolók között, ám a QPR-nál azt tapasztaltam, hogy egyáltalán nem ez működik” –mondta Sousa, aki hozzátette, megbánta, hogy annak idején a Swansea-t otthagyta a Leicester City kedvéért.

„Swansea-ban fantasztikus évünk volt, hetedikek lettünk a Championshipben. A szezon végén a Leicesterhez szerződtem, amit igazán megbántam. Akkor azt éreztem, hogy a Leicester a Premier League-es múltjával többet tud nyújtani infrastrukturális feltételekben. De megbántam a döntést, mert a klub új vezetés alá került, cserélődtek az emberek, a mentalitás és különösebb elképzelés nélkül hoztak döntéseket. Kockáztattam, és ez rosszul sült el számomra” – nyilatkozta a portugál szakember.

Sousa elmondta, bizonyára sokan csodálkoznak, hogy miért épp a Maccabi ajánlatát fogadta el legutóbb, ám a tulajdonos Mitch Goldhar, az általános igazgató Jack Angelides, illetve a sportigazgató Jordi Cruyff elhivatottsága és ambíciója meggyőzte, hogy érdemes belevágni a feladatba, még ha a viszonyok Izraelben teljesen mások is, mint Angliában, illetve a Championshipben. A Videoton korábbi edzője ugyanakkor nem gondolja, hogy a Premier League uralkodó lenne a bajnokságok között.

„Nem hiszem, hogy az angol bajnokság képviseli a legmagasabb színvonalat, de ez a legnépszerűbb liga és az, amelyikben mindenki játszani akar. Az életvitel, a játék intenzitása és a meccsek kiszámíthatatlansága óriási vonzerőt jelent. A topcsapatok is veszíthetnek a tabella alján lévőkkel szemben, Spanyolországban szerintem nem ez a helyzet” – adott elemzést immár kívülről az angol futballra tekintve Sousa.

A játékosként BL-győzelemig jutó portugál különös célt fogalmazott meg edzői pályafutására. „Egyike vagyok annak a négy játékosnak, akik egymást követő két szezonban megnyerték a Bajnokok Ligáját. A Juventusszal 1996-ban, a Dortmunddal 1997-ben nyertem. Egymást követő évben csak Marcel Desailly (Marseille, Milan), Gerard Piqué (Manchester United, Barcelona) és Samuel Eto’o (Barcelona, Inter) tudott még nyerni. Csodálatos lenne edzőként is véghezvinni ezt – ez az egyik célom.”

 

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
23 órája

Menesztette vezetőedzőnőjét az Ingolstadt

Német labdarúgás
2026.09.24. 13:17

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Edzősors: Katarban vállalt munkát Zoran Szpisljak

Minden más foci
2026.09.12. 06:12

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23