Eurofutball: lépett egyet a PL felé a Leicester, Vassék kikaptak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.09. 23:12
A Leicester City David Nugent 82. percben született góljával 1–0-ra legyőzte a Watfordot az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) rájátszásának elődöntőjében. A két csapat vasárnap Watfordban ismét megmérkőzik, május 27-én pedig a győztes csap össze a Brighton & Hove Albion és a Crystal Palace párharcának továbbjutójával a Premier League-tagságért a Wembleyben.

Svájcban a sereghajtó Servette a Thun elleni győzelmével életben tartotta bennmaradási reményeit. Görögországban a Panathinaikosz megszerezte a 6. helyet a Xanthi ellenében, miután több mint egy félidőt emberelőnyben játszott.

Romániában a zsilvásárhelyi Pandurii hozta a kötelezőt a Constanta ellen, így őrzi a harmadik helyét. A kolozsvári CFR a szörényváriak elleni hazai vereségével ugyanakkor csak a 9. helyen áll a tabellán. Vass Ádám kezdőként kapott lehetőséget a CFR-ben, a 61. percben lecserélték.

ANGOL CHAMPIONSHIP, RÁJÁTSZÁS A FELJUTÁSÉRT, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Leicester City–Watford 1–0
A visszavágót május 12-én rendezik.

SVÁJCI SUPER LEAGUE, 31. FORDULÓ
Servette–Thun 2–0
Az élmezőny állása: 1. Basel 60 pont, 2. Grasshoppers 57, 3. St. Gallen 53

GÖRÖG SZUPERLIGA, RÁJÁTSZÁS, A 6. HELYÉRT
Panathinaikosz–Xanthi 3–0

ROMÁN I. LIGA, 30. FORDULÓ
CFR Cluj–Turnu Severin 1–3
Rapid Bucuresti–Concordia Chiajna 0–0
CSMS Iasi–Astra Giurgiu 0–2
Pandurii Tarhu Jiu–Viitorul Constanta 4–1
Az élmezőny állása: 1. Steaua 72 pont (már bajnok), 2. Petrolul Ploiesti 56 (53–29), 3. Pandurii Targu Jiu 56 (50–38) Svájcban a sereghajtó Servette a Thun elleni győzelmével életben tartotta bennmaradási reményeit. Görögországban a Panathinaikosz megszerezte a 6. helyet a Xanthi ellenében, miután több mint egy félidőt emberelőnyben játszott.

Romániában a zsilvásárhelyi Pandurii hozta a kötelezőt a Constanta ellen, így őrzi a harmadik helyét. A kolozsvári CFR a szörényváriak elleni hazai vereségével ugyanakkor csak a 9. helyen áll a tabellán. Vass Ádám kezdőként kapott lehetőséget a CFR-ben, a 61. percben lecserélték.

ANGOL CHAMPIONSHIP, RÁJÁTSZÁS A FELJUTÁSÉRT, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Leicester City–Watford 1–0
A visszavágót május 12-én rendezik.

SVÁJCI SUPER LEAGUE, 31. FORDULÓ
Servette–Thun 2–0
Az élmezőny állása: 1. Basel 60 pont, 2. Grasshoppers 57, 3. St. Gallen 53

GÖRÖG SZUPERLIGA, RÁJÁTSZÁS, A 6. HELYÉRT
Panathinaikosz–Xanthi 3–0

ROMÁN I. LIGA, 30. FORDULÓ
CFR Cluj–Turnu Severin 1–3
Rapid Bucuresti–Concordia Chiajna 0–0
CSMS Iasi–Astra Giurgiu 0–2
Pandurii Tarhu Jiu–Viitorul Constanta 4–1
Az élmezőny állása: 1. Steaua 72 pont (már bajnok), 2. Petrolul Ploiesti 56 (53–29), 3. Pandurii Targu Jiu 56 (50–38)

 

Legfrissebb hírek

A Pókember könnyfakasztó jelenetét felhasználva jelentette be új kapusát a Burnley

Angol labdarúgás
2026.08.06. 11:51

Két góllal debütált Kolozsváron a korábbi mezőkövesdi csatár

Minden más foci
2026.07.27. 20:55

Tóth Balázs visszautasította a Blackburn szerződéshosszabbítási ajánlatát – sajtóhír

Légiósok
2026.07.27. 10:12

Kl: Koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 19:40

Kolozsvárra igazolt a Mezőkövesd és a Diósgyőr korábbi csatára

Minden más foci
2026.07.10. 15:28

A Newcastle-tól távozó Trippier az angol másodosztályba szerződött

Angol labdarúgás
2026.06.09. 14:19

Rutinos edzőt neveztek ki Tóth Balázs csapatánál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 18:12

Kapushiba a 95. percben: kilenc év után a Hull City jutott vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
2026.05.23. 18:40