Vb 2022: a FIFA cáfol, nem lesz új szavazás, Kataré a vb

2013.02.06. 18:03
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalos honlapján közleményben utasította vissza a német Sport Bild pletykáját, mely szerint felvetődött, hogy a májusi mauritiusi kongresszuson új szavazást tartanak a 2022-es világbajnokság helyszínéről. A FIFA határozottan cáfol minden hasonló állítást.

A FIFA etikai bizottsága vizsgálja a 2018-as és a 2022-es világbajnokság helyszínének kijelölése körüli visszásságokat, ám új szavazás lehetőségéről nincs szó.

A Sport Bild című lap szerdai számában a FIFA végrehajtó bizottságából származó információkra hivatkozva arról írt, hogy májusban a Mauritiuson rendezendő FIFA-kongresszuson kerül sor a megismételt voksolásra.

Katar a 2010 decemberében tartott szavazás utolsó körében 14–8-ra legyőzte a favoritnak tartott Amerikai Egyesült Államokat – az ázsiai tagszervezetet akkor vezető katari Mohamed Bin Hammam állítólag öt voksot is megvásárolt.

Legutóbb Michel Platinit, az európai szövetség (UEFA) elnökét vádolták meg korrupcióval: a France Football című magazin januárban azzal gyanúsította meg, hogy Nicolas Sarkozy akkori francia államfő utasítására szavazott Katarra a 2022-es világbajnokság házigazdájának kiválasztásakor.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
2026.09.24. 16:22

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

Letartóztatták a Lengyel Olimpiai Bizottság elnökét

Egyéb egyéni
2026.09.14. 18:52

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15