Labdarúgás: kevesen örülnek Platini 2020-as tervének

Vágólapra másolva!
2012.12.10. 19:15
Nemzetközi újságírói körökben általában rossz ötletnek tartják Michel Platini ama tervét, hogy a 2020-as Európa-bajnokságtól kezdve ne országok, hanem stadionok pályázzanak az Európa-bajnokság megrendezésére.

A legfőbb ellenérv, hogy a torna elveszíti azt a szokásos miliőjét, amely miatt négyévente egyedivé válik, és amire a rendező ország vagy országok büszkévé válnak.

„Az ilyen nagy tornák legfőbb erénye, hogy egy kis helyre összehozzák Európa futballszurkolóit, akik egy hónapon át fesztiválhangulatban élnek a torna helyszínén – mondta Jan-Hermen de Bruijn holland szakíró. – Ez a hangulat úgy menthető meg, ha a csoportokat Európa egyes szegleteiben helyezik el. Így a szurkolók is jobban járnak, nem kell össze-vissza utazgatniuk."

A másik ellenérv a logisztika, a szurkolók és az újságírók is nehezen tervezhetik meg, hogy mikor hová kell menniük, és óriási összköltséggel kell számolni.

„Tizenkét stadion tizenkét országban? Ez rémálom a szurkolóknak – fogalmazott a nigériai Mitchell Obi, aki Michel Platini személyére is rámutatott. – Platini nagyon jól irányított a futballpályán, remekül megszervezte az 1998-as franciaországi labdarúgóvébét, de ez az újabb óriási falat a torkán akadhat. Ha mégsem, azzal világszerte nagy hullámot indíthat el, bár nehezen tudom elképzelni, hogy az Afrikai Nemzetek Kupájának egyik meccsét Johannesburgban játssza a válogatottunk, három nap múlva pedig Kairóban legyen fellépése, hogy aztán újabb fél hét múlva Lagosba vagy Nairobiba kelljen utaznia."

„Nem tudom, honnan vette ezt az ötletet Platini, de aki a labdarúgásban él, aki szereti ezt a játékot, annak számára ez felfoghatatlan. Hatalmas lehetőség egy-egy ország számára, hogy kontinensviadalt vagy világbajnokságot rendezzen, ha szétosztják a lehetőséget, a torna elveszíti esszenciáját" – mondta a brazil Vicente Dattoli, akinek paraguayi kollégája hozzátette, eddig a helyszínről is emlékezünk egy-egy nagy viadalra, de most már csak a győztes marad meg mindenkiben.

Ausztriában látják a lehetőséget a stadionos pályázatban, de mégsem osztatlan a lelkesedés.

„Annyiból jó az ötlet, hogy a kis országok, mint Ausztria, egyetlen stadion felújításával vagy megépítésével részesei lehetnek a tornának – mondta Wolfgang Winheim. – Ám az újságok (már, ha lesznek még olyanok nyolc év múlva is) számára borzasztó feladat, hogy megoldják a logisztikát."

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10
Ezek is érdekelhetik