Labdarúgás: a FIFA nem ismeri el Messi gólrekordját

Vágólapra másolva!
2012.12.14. 16:21
null
Lionel Messi foghatná a fejét, de őt elmondása szerint nem nagyon érdekli a rekord (Fotó: Action Images)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség nem ismeri el Lionel Messi egy naptári évre vonatkozó gólcsúcsát, arra hivatkozva, hogy egyáltalán nem is tartja számon az erre vonatkozó rekordot.

 

Miután Lionel Messi megszerezte idei 86. gólját, a világ sokadszor is ünnepelni kezdte a Barcelona csillagát, aki ezzel megjavította Gerd Müller 1972-ből származó gólrekordját (85). Igen ám, csakhogy ezután több helyről is megkérdőjelezték a csúcsdöntés hitelességét. Egyrészt „előkerült” egy zambiai csatár (neve), bizonyos Godfrey Chitalu, aki szintén 1972-ben 107 gólig jutott a zambiai szövetség szerint, másrészt a Flamengo előállt azzal, hogy Zico 89-szer volt eredményes a klub és a brazil válogatott színeiben 1979-ben.

A FIFA „hallgatott” az ügyben, egészen eddig. A szervezet azonban most sem kívánt igazságot tenni a kérdésben.

„Nincs olyan adatbázisunk, amelyben részletesen nyilván lenne tartva minden egyes mérkőzés a világ összes országából, a szövetségek megalakulásának napjától kezdve – mondta Alex Stone, a FIFA szóvivője. – Nincs szó elfogultságról: ha hitelesíteni tudunk egy rekordot az alánk tartozó eseményekről, akkor megtesszük. Ez egy olyan adat, amely nagyon érdekli az embereket és a médiát.”

Stone egyúttal kijelentette, hogy a nemzetközi szövetség nem ismeri el Messit mint hivatalos csúcstartót.

„Ez olyan rekord, amikor valaki a médiából összegyűjtötte a statisztikákat valahonnan, és észrevette, hogy Messi megdöntötte a csúcsot” – tette hozzá a szóvivő.

Messi azóta a Córdoba elleni Király-kupa-meccsen is betalált kétszer, így Zico állítólagos eredményétől már csak egy találatra van, Chitalu hihetetlen rekordját viszont minden bizonnyal nem szárnyalja túl.

 

Legfrissebb hírek

Videó: Lionel Messi is feltűnt a Coldplay csókkameráján

Minden más foci
2025.07.28. 20:19

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32

MLS: szokatlan ok miatt tiltották el Messit és Jordi Albát

Minden más foci
2025.07.25. 19:42

Női labdarúgó Eb: a FIFA-elnök segítséget ígért az angoloknak a rasszizmus elleni küzdelemben

Minden más foci
2025.07.21. 12:30

Sallói akcióból, Gazdag büntetőből talált be, míg Messi duplázott az MLS-ben

Minden más foci
2025.07.20. 08:32

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
2025.07.13. 09:13

Messi duplázott, sorozatban negyedik MLS-meccsét nyerte meg az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.10. 06:47

Lionel Messit Szaúd-Arábiába csábítják – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.07. 10:51
Ezek is érdekelhetik