Eurofoci: Vass Ádámék nyerték a kolozsvári derbit

Vágólapra másolva!
2012.11.25. 01:09
A portugál élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában a Benfica az Olhanensét fogadta, és 2–0-s győzelmével tabella élére ugrott. A mérkőzés 26. percében Óscar Cardozo büntetőből szerzett vezetést a hazaiaknak, majd a második félidőben Luisao góljával bebiztosította győzelmét a fővárosi csapat. A Benfica győzelmével átvette a vezetést a tabellán a Porto előtt, igaz, utóbbi egy meccsel kevesebbet játszott, vasárnap a 3. helyen álló Bragához látogat.

Romániában kolozsvári derbit rendeztek, magyarral a szereposztásban: azt követően ugyanis, hogy a legutóbbi bajnokin csereként már játszott, Vass Ádám ezúttal végigrobotolta a CFR színeiben a mérkőzést – és győztes csapat tagja volt. A hazai Universitatea szerzett vezetést az első félidőben, ám az „egyetemisták” az utolsó 20 percben kétszer is kapituláltak – előbb Rui Pedro, majd Sasa Beljanovic vette be a kaput –, így az esélyesebb CFR szerezte meg a három pontot.

EUROFUTBALL, SZOMBATI EREDMÉNYEK
GÖRÖGORSZÁG, 12. FORDULÓ
Atromitosz–Xanthi 1–0
PASZ Jannina–OFI 1–0
AEK Athén–Levadiakosz 0–1
Az élmezőny állása: 1. Olympiakosz 31 (11), 2. PAOK 23 (11), 3. Panioniosz 21 (11)
PORTUGÁLIA, 10. FORDULÓ
Benfica–Olhanense 2–0
Az élmezőny állása: 1. Benfica 26 pont, 2. Porto 23 (9 mérkőzés), 3. Braga 17 (9)
ROMÁNIA, 17. FORDULÓ
Universitatea Cluj–CFR Cluj 1–2
Ceahlaul Piatra Neamt–Rapid Bucuresti 0–0
Az élmezőny állása: 1. Steaua Bucuresti 41 (16), 2. Pandurii Targu Jiu 33 (16), 3. Astra Giurgiu 31 (16), 4. CFR Cluj 28

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
Tegnap, 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Trubin már az ötödik kapus, aki gólt szerzett a BL-ben, mutatjuk a többit

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 19:32

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01

Elképesztő izgalmak Lisszabonban, kapusa 98. percben szerzett fejes góljával jutott be a rájátszásba a Benfica!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:05

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05

A női vízilabda-válogatott 25 gólos győzelmet aratott Románia felett az Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 15:51
Ezek is érdekelhetik