„A sztár újjászületett” - Henry góllal nyitott New Yorkban

2010.07.23. 07:34
null
Thierry Henry az első New York-i gólját ünnepli (Fotó: Action Images)
A francia Thierry Henry vesztes meccsen, de góllal mutatkozott be új csapatában, a New York Red Bullsban. Az amerikai gárda az angol Tottenhamtől kapott ki hazai pályán 2–1-re. A vereség ellenére a helyi sajtó hősként ünnepli a Barcelonától múlt héten New Yorkba szerződő csatárt.

„A sztár újjászületett" – hirdeti az amerikai profi liga hivatalos internetes oldala, az mlssoccer.com a New York Red Bulls–Tottenham mérkőzés, no meg Thierry Herny gólja kapcsán.  A hollywoodi filmekből megszokott hangzatos címek hazájában ilyen és ehhez hasonló kezdettel számolnak be a francia klasszis tengerentúli bemutatkozásáról.

Holott nem csinált semmi különöset, csak azt amihez a legjobban ért: a 25. percben egy bal oldali beadásra remek ütemben érkezett középen, és védőjét megelőzve az ötös vonaláról becsúszva a hosszú sarokba továbbította labdát – az amerikai közönség pedig felállva tapsolta új hősét.

Henrynak ezen kívül is volt még helyzete, és ha jobban összpontosít, akkor akár más eredmény is születhetett volna, hiszen a New York hiába vezetett 1–0-ra, a Tottenham a második félidőben Robbie Keane és Gareth Bale révén fordítani tudott.

„A célok valóra válnak" – kezdte a mérkőzés utáni sajtótájékoztatót Thierry Henry.

„A hangulat fantasztikus volt, minden labdaérintésemet óriási ováció fogadta, és ez nagyon fontos volt számomra, mert otthon érezhettem magam. Nagy élményt jelentett ez a mérkőzés, ilyen körülmények között megy igazán jól a játék" – mondta a góllal debütáló csatár.

A csapat új szerzeményéről természetesen Hans Backe vezetőedző is elmondta a véleményét. Hangsúlyozta, hogy Henry érkezésével még nem lesz egyszemélyes alakulat a Red Bulls.

„Henry nagyon nagy hatással van az együttesre, de ő is csak egy játékos a tizenegy közül. Ahhoz, hogy neki jól menjen a játék, szüksége van a csapattársakra, arra, hogy jó labdákkal kiszolgálják őt" – nyilatkozta a szakember.

HENRY ELSŐ GÓLJA AZ ÚJ CSAPATÁBAN
 

 

 FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
New York Red Bulls–Tottenham 1–2 (Henry 25., ill. Keane 62., Bale 72.)

 

Legfrissebb hírek

Ki ez a srác? Több legendát is lenyűgözött Marc Cucurella, aki autista kisfiáért szántja fel a pályát

Foci vb 2026
2026.07.16. 06:46

Henry szerint Cucurella zsebre tette Olisét és Dembélét a vb-elődöntőben

Foci vb 2026
2026.07.15. 10:32

„Figyelem, vezet út még magasabbra is!” – Thierry Henry a francia öltözőben járt

Foci vb 2026
2026.07.10. 20:16

Bejártuk az Egyesült Államok egyik legmodernebb edzőközpontját

Foci vb 2026
2026.07.10. 11:43

A brazil válogatottat is vendégül látta már Amerika legújabb edzőközpontja

Foci vb 2026
2026.07.10. 10:49

Messi nem ember? Ezt gondolja Thierry Henry

Foci vb 2026
2026.07.08. 12:07

Egy klasszis képességei soha nem kopnak el...

Foci vb 2026
2026.06.20. 15:31

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56